Keresés ebben a blogban

2020. augusztus 8., szombat

Szabó Balázs Bandája - Kobuci 2020 augusztus 09. - élményem

Ha jól tudom, ez a 3. meghirdetett koncert volt BP-n a COVID korlátozások enyhítése óta. Az első kettőre órák alatt elfogyak a jegyek, de nem bosszankodtam, mert legbelül éreztem, hogy hamarosan nekem is lesz lehetőségem Balázsékkal mulatni.

És igen, így volt. Egy reggel a munkahelyi gondolatok elég korán ébresztettek ahhoz, hogy még épp időben vegyem észre a koncert hírét. Azonnal beszereztem 2 jegyet. Mondván, hogy úgyis lesz, aki eljön velem. De nem, illetve derogált végigkérdezgetni az ismerősöket, hogy jönnének-e, meg mondjuk nap 11-12 óra meló mellett még erőm sem volt hozzá.

Gyorsan elpasszoltam a jegyet csütörtökön. Úgy voltam vele, hogy az az 500 fő nagyon kevés, és annak kellene ott lennie, aki valóban ott akar lenni. Egyedül mentem hát. Most nem voltam felprörögve, hogy jujj mindenáron Balázst akarok ölelgetni, meg hogy szétugrálom magam, nem szőttem nagy terveket, csak azt szerettem volna, hogy megint találkozzanak a lelkek.

Nem gondoltam volna, de újra koncerttömegben lenni különös, szokatlan érzés volt. Mintha újra kellene tanulni az egész kultúráját ennek. Ugyanakkor a zenészeken is látszott az elmúlt időszak lenyomata.

Nagyon mosolyogtak mindannyian, a dobosuk egészen szerényen, azonban Balázs energiái mások voltak. Nem rosszabbak, vagy jobbak. Másmilyenek. Nyilván a hely szelleme is hozzátett, mert a Kobuci egy elég pici és különleges hely. Kicsit olyan érzés volt, mint a legelső koncertélményem velük a FEZEN klubban. Fogalmam nem volt, mit miért csinálnak, de nagyon élveztem.:D

A fiúk most nem a "slágergyáros" énjüket hozták, nem terhelték meg magukat a showbusiness manírjaival (amit ők egyébként nagyon jól használnak), hanem lecsitultak, lelaluzltak, kicsit eldobták az agyukat. Talán kicsit megtörtek, de nem úgy, hogy az a fényükből elvett volna, hanem úgy, hogy érettebbé vált az egész produkció, földhöz közelebbivé. 

Szerettem a becsempészett új dallamokat a jól ismertek közé, a háton duplagitárszólót, meg az ugrabugrálást, mert az nem maradhat el. Sokkal valódibb volt ez a koncert, mint a nagyközönséges, fesztiválos eseményeik.

Munka után rohantam a koncertre, fáradt voltam, de mindent megkaptam, amiért mentem. A mosolyt, az együtt éneklést, a szeretetet, az értelmetlen, de valamiért vicces átvezető hablatyolást,és egy új típusú energiát...amit tagadhatatlanul a járvány okozta elnémulás hívott életre.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése