Belezúgtam egy roma srácba, aki cigizik, elég sokat piál, csélcsap, de közben a világ legmegkapóbb embere.
Egy srácba, akit megvertek azért gyerekkorában, ha fehér gyerekekkel játszott roma gyerekek helyett, és ki tudja még mi minden történt vele. Mégis képes volt egyedül leküzdeni a múltja által ráaggatott rosszat és felépítette önmagát.
Ő az, aki az utóbbi viharos időszakomban a lelki támaszom volt, akinek a hangját hallva vidámabb lett a nap, aki néha odaólálkodott hozzám és hosszasan időzött, aki emberszámba vett és figyelt rám és nem ítélt el a gyengeségeim miatt. Aki szorgalmazta, hogy legyen búcsúztatóm és végig ott volt velem. Igaz, hogy fél óra alatt Buddhára itta magát, de ott akart lenni, és ez a lényeg. Hiányozni fog nagyon, ma el is szomorodtam, hogy nem fogja a mindennapjaim részét képezni.
Rengeteg szeretet kaptam tőle. Nagyon erős jellem és mindenkire átragadó békét áraszt. Valahogy egyszerűen csak úgy jó. Örülök, hogy jókor voltunk jó helyen, egyszerre, nekem ezért a találkozásért már megérte itt dolgoznom.
Én úgy szeretem őt, hogy kivonulok az életéből, magamat pedig úgy szeretem, hogy tudatosan elsorvasztom a ragaszkodásom hozzá.
Mint ahogy olyan sokszor megtettem korábbi szerelmek kapcsán. Viszont ez most más lesz, ez tisztán tudatos.
Igazából sokat adott már az is, hogy megjelent az életemben, és abból is tanulok, ahogy nem lesz különösebb közöm hozzá a továbbiakban.
De azért a búcsúestről szép emlékként megmaradnak azok a képek, ahogy megölelt, kézcsókot adott, vagy ahogy az erős karján pihentettem a fejem és érezhettem a jól ismert illatát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése