Boldog embert nem nagyon látni mapaság

 Jó rég nem írtam. De ma!

Már második éve irodalmárokkal dolgozom, írnak ők eleget helyettem is! Köztük titkolom művészi vénám, ott én vagyok a racionális lény, a technikai szaki.

Igazán különös, ahogy ez alakult.

És annyi más is. A boldogságot még most is keresem, persze mindig ilyenkor írok, amikor a padló felé zuhanok.

A mai napon munka után kimentem egykori egyetememhez, hogy kicsit visszatérjek az origóhoz, átgondolhassam csendben, mi hogyan zajlott az elmúlt években. 

Reméltem, hogy segít, megnyugvást ad, ahogy a mai gyönyörű tavaszi napban is nagyon bíztam.

Leültem aztán a tóhoz, és figyelgettem az embereket. Az egyik egy idős bácsi volt, hátratett kézzel botorkált egyedül. A másik egy fiatal apa volt a gyerkőcével, tanítgatta járni a lépcsőn. Aztán láttam egy középkorú anyát, rajta sok táska, munkából, boltból, suliból jött, vele iskoláskorú fia, mentek a másikért az oviba. Az anyuka dühödten könyörgött a gyereknek, hogy menni kell időre, ne mászkájon el, de a gyerek makacskodott. 

Ugyanazon az útvonalon szaladt el egy weimari vizsla is a gazdájától, aki hasonló módon dorgálta a kutyát, mint az anyja a gyereket. 

Lehet csak ott kellett volna hagyni őket játszani, míg az elfogalt szülők, gazdák elintézik a dolgukat. Ideális világ lenne.

***

Legjobb barátosnémnek májusban esküvője lesz egy olyan férjjel, akiben én látok kivetnivalót.

Küzdök nagyon, hogy visszafogjam ellenszenvem illendő keretek közé. Sokat gondolkodtam, miért alakult ez így, hogy pont ehhez a férfihez vonzódik, aki korábban hazudott, átverte, hamis volt vele.

Miért csinál úgy, mint valami agymosott Hamupipőke rózsaszín ködben? Amúgy is: bárki hogy tud ilyen bizalmat szavazni egy "erkölcsileg rosszul vizsgázott" embernek?

Aztán rájöttem, hogy felismerte, hogy nagyon nem akar egyedül lenni. Valószínűleg az összes embert titokban, tudat alatt, vagy nyíltan ez motiválja: csak ne legyen egyedül.

Aztán ezt megoldják valahogy.

Közben a családos kollégák beszélgetései is felelevenedtek bennem. Sokszor van, hogy küzdenek: egy rosszul választott férjjel, folyton beteg gyerekkel, épp nem megfelelően viselkedő feleséggel, túlnőtt tartozásokkal, álnok testvéri-, baráti- vagy munkakapcsolatokkal.

Vagy épp összetörik az autó, vagy épp belemegy a szilánk a szemébe, vagy épp idegesítő az anyós, földbe döngölik egymás méltóságát, saját anyja viselkedik vállalhatatlanul...

Aztán a gondolataim az én élethelyzetemre terelődtek: érzelmi és viszonylagos anyagi biztonságban élek, a párom egy igazi társ a jóban és a rosszban is. Akkor és oda megyünk, amikor akarunk, legyen szó egy délutánról, vagy országokról. 

Az utóbbi néhány évben megvalósítottam olyan dolgokat, amikre tizenakárhány éve vágytam.

Nálunk nincs idegesítő anyós, nincs gyerek, nincs habobosbabos esküvő, nincs kompenzáló instaposzt.

Mégis...én olyan szürkének érzem magam. Nem elégedetlen vagyok, hanem mostanság semminek nem tudok örülni.

Egy remek koncerten járva, egy városnéző kiránduláson, vagy baráti összejövetelen mostanában csak némán és kelletlenül nézek ki a fejemből, és nem élem meg, nem élvezem.

            Olyan furcsa ez, látva az orrom előtt lévő embereket, gondolhatnám róluk,
hogy boldogabbak nálam, megtalálták a helyüket az életben...de valójában éppen ugyanúgy
 a saját döntéseik rabjai, mint ahogy én vagyok.

(De tényleg rab vagyok?)

Nekik azzal van dolguk, amit bevállaltak, nekem meg azzal, amit nem.:D

Aztán a végén arra jutottam, nézve a tavat, hogy mindenki élete folytonos küzdés és szarakodás. Boldog embert nem nagyon látni sajnos mapaság.

És így talán el tudom fogadni lassan barátnőm döntését, hiszen a végén bárhogy is választana, nincs tanulmány arra, mivel járna jobban. Engem ez azért foglalkoztat, mert szeretem és fontos nekem a boldogsága. Talán jobban is, mint a sajátom.

Forever alone- avagy hogyan épüljünk le szépen,gyorsan

Az imént kaptam a hírt,hogy a pajtásom,akivel gólyatáborba mentem volna,nem jön.Önhibáján kívül persze,de annyira elvette a kedvemet! Pedig beleéltem magam,hogy milyen jó lesz.Nélküle nem igazán szeretnék lemenni.Jó,persze lesznek ismerősök,de mindegyik szervező,mi meg ketten Patrikkal vendégként mentünk volna.Olyan kívülállónak érzem már most magam.
Megvan a sátram,minden kellék,elterveztem,hogyan lesz....erre mi van? Semmi.Utálom.

Úgy érzem,mostanában mindenki cserbenhagy.A munka se jött össze.Semmi nem jön össze. A legjobb barátnőm a pasijával van elfoglalva.Utálom,amikor valaki nem képes figyelmet szentelni többé a barátaira.
Gyűlölöm ezt a nyarat,gyűlölöm a semmittevést.Kiég a szemem a sok fészbúkolástól,de egyszerűen nem tudok mással foglalkozni.Utálom azt a helyet,ahol élek. Nincs helyem ezen a világon.Totális letargia,igen az.Rosszabb,mint a vizsgaidőszak.

Tébolyodás küszöbén

Borzasztó,amit művelek mostanában. Meg az is,amit az élet művel velem.
Mióta vége van a gyakorlatnak,olyan vagyok,mint a ketrecbe zárt vadállat.Egyszerűen  nem bírok itthon lenni,nem találom fel magam.Éjjel ébren vagyok,reggel sokáig alszom,és nappal pedig semmit se lehet velem kezdeni,mert olyan vagyok,mint egy zombi.De egyszerűen nincs ami ösztönözzön,hogy másképp csináljam.

Nem csak ez a baj.Úgy mennék ide-oda,de nincs kivel,és a legszebb,hogy sóher vagyok.Kitalálok valamit,és aztán visszavonom,mert elmegy a pénz.Jogos,igazam van,de egyszer van nyár egy évben,és még nem élveztem ki a szabadságom.Ráadásul nem vagyok képes abba belegondolni,hogy pár év múlva a munkahelyem miatt nem tudok majd elmenni normálisan nyaralni.
A barátaim pedig vagy nyaralnak,vagy külföldön, illetve Pesten vannak.

Esténként szárnyal a fantáziám,és szervezkedek.Lehet,meggondolatlanul.
Például tegnap kitaláltam,hogy pár barátommal menjünk el egyet kiruccanni Kőszegre,vagy bárhová.De rosszul időzítettem,mert egyikük jövő héten megy nyaralni,augusztus 4-ig marad.
Tegnap rám írt az egyik kis finnem,és mesélte,hogy depressziós,dokihoz kell járnia,blabla. Nekem meg eszembe jutott,hogy milyen jó lenne egyszer találkozni vele,és elhívtam Hungary-be.Na például ez egy őrült ötlet.
Aztán kissé tartva a dologtól írtam a gyakorlati helyemen lévő csajnak,hogy lehet-e menni nyári melózni.Holnap hívom fel őket,hogy lezsírozzuk-e vagy sem.
Most az előbb pedig egy szaktársammal leszerveztük,hogy megyünk  gólyatáborba.Neki a barátnője lesz gólya,nekem meg az egyik ismerősöm. Írtam is Z-nek,a brigádom egyik vezetőjének,hogy mennénk,ha lehet.

Ja és persze beígértem barátnőmnek is,hogy a Balatonon nyaralok vele pár napot és bulizunk.Brutális lesz ez az augusztus.Remélem jól fogom érezni magam.:)

A jövő hétvégi pesti utamat nem is említettem.De ezt lehet napolnom kell drága Laca kedves meghívása ellenére is.:( Majd meglátjuk.
A lényeg,hogy összejöjjön a meló,és dolgozhassak legalább 2 hetet,mert kell a lóvéé.:D