Egy ideje figyelgetem, érzékelem a hype-ot Paul Street, a.k.a. Azahriah körül. Korábban írtam is róla itt a blogon, hogy érdeklődve szemlélem, hova fut ki ez a jelenség.
Megismertem pár dalát, a Camouflage album az egyik gyakori munkazeném lett.
Azt hiszem, elmondhatom, hogy a zenéinek egy részét be tudtam fogadni és kedvelem is.
Így érett meg bennem az ötlet, hogy egyszer, míg Azi a zenei karrierje csúcsán tündököl, érdemes volna meghallgatni élőben is.
Szigetre majdnem sikerült kimenni, de akivel mentem volna, lemondta. Sebaj, legyűrtem magamban a csalódottságot, otthon maradtam.
(Egyedül nem akartam menni, nem tartottam biztonságosnak, sem túl nagy mókának.)
Aztán nem sokkal utána meghirdették a Budapest Parkba Azahriah újabb két koncertjét. Úgy voltam vele, hogyha a másodikra sikerül jegyet venni, akkor megyek. Mókás volt a jegyvásárlás nyitásakor kivárni a többezres "sorbanállást". Sokan panaszkodtak erre az új jegyvásárlási módra, de nekem szimpatikus volt. (Volt gyakorlatom a várakozásban, a Neptun jó kiképzést adott az egyetemi évek alatt.)
Nem invitáltam senkit, hogy kísérjen el, sőt nem is akartam már mástól függővé tenni a részvételem, mert egyszerűen a zsigereimben éreztem, hogy ott a helyem és ez egy csodálatos élmény lesz.
Fenntartások nélkül, szelíd izgalommal vártam a péntek estét. Mert hisz ez nem egy Rasmus, ami az én valódi közegem, és nem is vagyok Azi fan girl, ez valami új, letisztult érzés.
Pont kezdésre értem oda, túl hosszú sort se kellett kivárni, de azért volt időm egy gyors demográfiai megfigyelésre.
Arra számítottam, hogy javarészt tinik és szüleik lesznek, ehhez képest többen voltak fiatal felnőttek és 30, 40 körüli emberek. Bizonyára sok tinédzser is volt, de gondolom ők legelöl.
Teltház volt, így megelégedtem a hangosító pult mögötti résszel. Nyilván egy percet sem láttam a koncertből a saját szememmel, mert jellemzően mindenki magasabb nálam, viszont 4 kis kivetítőre és a színpad egyik szélén lévő nagy, álló kivetítőre nagyjából ráláttam.
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy dicsérjem a Budapest Park ezen megoldását! Kivetítők mindenütt, egy géniusz volt, aki ezt kitalálta.
A hangosítást nagyon jónak érzékeltem, mondjuk a pult környékén általában a legjobb, ezért sem mocorogtam tovább. Kicsit talán YoungFly éneke volt halk számomra.
Az első órában csak Azi volt, és én ennek nagyon örültem. Számítottam persze rá, hogy valamikor berobban Desh. Ott kicsit nekem le is ült a hangulat, másoknál pedig ekkor pörgött fel. De aztán jött YoungFly, akinek semmit nem tudok a munkásságáról, viszont rendkívül kellemesnek találom a hangját, illetve KRSA is megérkezett a PASO-ból. Szerintem őt nem kell bemutatni senkinek! :)
Több volt ez a koncert, mint amire számítottam. Rengeteg közreműködő volt a színpadon, a táncosoktól kezdve a zenészekig. Ennyi zenei stílust egyszerre egy koncert keretében még nem hallottam!
Csodálattal gondoltam koncert után vissza az Azit kísérő állandó zenekari tagokra. Az az általános, hogy egy banda beáll egy stílusra, majd azt jobb esetben magas szinten űzi. Azonban ezek a zenészek igazi kaméleonok, nagyon profik.
Nem tudom, hogy kerültek Azi mellé, de olyanok, mint egy prémium olívabogyó válogatás.
(Nagyon szeretem az olivát. :D)
Az utolsó néhány dal régebbi szerzemény volt, ezeket nagyon szeretem, majd a Mind1-gyel zártak, amit kétszer indítottak el. Számomra ez a dal volt a csúcspontja a koncertnek. Azi hagyta a közönséget énekelni, mert a közönség énekelni akart. Mindenki tudta a szöveget, még én is! (Legtöbb dalának szövegét az én lassú felfogásom, meg a szlengben való járatlanságom miatt nem tudom megjegyezni, plusz valljuk be, nyelvtanilag nem mindig helyes a megfogalmazás.)
Szóval szép volt, Azi pedig pihentette a tekintetét a tömegen. Nem is tudom milyen érzés lehet, amikor a lelked egy darabját megosztod a világgal, és ugyanúgy visszatükrözi, ahogy te fejezted ki magad.
Ez a koncert azért volt jó, mert mindvégig tudtam, hogy jó helyen vagyok, egy jól összekovácsolt közösségben. Olyan ritkán érzem magam közösség tagjának, és szerintem a mai Magyarországon sokan lehetnek még így.
Nyilván volt pár sötét bunkó tolakodó, veselerúgó primitív állat, de egy 12.000-es tömegben a nagy számok törvénye miatt ez elkerülhetetlen.
Mindent összevetve, hálás vagyok Attilának az élményért, emelem kalapom a sokrétű munkássága előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése