Álarcok mögött

Egy majdnem ideillő dal:
Dream Theater-Beneath the surface

Bámulatos,hogy  mi minden rejlik egy -egy jól ismertnek vélt arc mögött.Borzasztó,hogy annyi mindent magunkba fojtunk,s közben senki se kérdez rá,hogy fáj-e valami.
Ma megismertem egy fiút,akivel 2 éve egy egyetemre járok.Mindennap köszöntünk egymásnak,együtt ültük végig az órákat.Eddig tudtam a nevét,tudtam,hogy finn mániás,és hogy kik a barátai a közösségből.Többször beszélgettünk,de igazán csak ma ismertem meg. Egy mosolygós, életvidám tündéri fiú ő.Külsőre is a kedvesség,a megbízhatóság sugárzik belőle.Művész lélek,nagyon tehetséges művész!Kisfiús arca nekem akkor is szimpatikus volt már,amikor csak ismerkedtem az új emberekkel az egyetemen.

Erről a tündéri fiúról soha senki nem gondolná,hogy  5 éve szenved,hogy reménytelenül szerelmes egy lányba,aki nem lehet az övé.5 éve őrlődik vágyak közepette,legyőzve a legyőzhetetlent,hogy ne veszítse el a legjobb barátját.Ez a fiú nagyszerű.Nem tudja magáról,de én már tudom,mert ma kiderült. Remélem az ő barátságuk ép marad,bármi is lesz.

Jó érzés,hogy tudom,ő mit érez.Tudom,mert átéltem már ezt a fojtogató helyzetet.Jó érzés,hogy megbízott bennem annyira,hogy mindezt elmondta.Ugyanis ő zárkózott,a véleményét nem igazán vállalja fel, csendben figyel,és fél.De nem szeretném,hogy féljen.Talán nekem kell segítenem neki,és remélem tudok is.

:):):)

Ugyanaz a nóta

A mai nap is egyedül voltam,ezért átsétáltam a Margit hídon és kicsit magamévá tettem Budát.

Nem bírtam itthon tovább maradni,a lábam csak vitt előre.Kerestem a helyet,ahol nyugalomra lelek.De nem igazán találtam meg.Nem vagyok nyugodt mostanában.Annyi minden összejött.

Igazából tudom mi lenne a megoldás,hol a helyem: a karjaiban,biztonságban.De nem nyújtja felém....

Azért most,hogy több életjelet is adott az utóbbi napokban magáról,valamivel jobb kedvem lett,az étvágyam is megjött.Még mindig bennem van az,hogy ki kell mutatnom az érzéseimet,és kívánom,hogy viszonozza.Amolyan végső megsemmisülésre vágyom....hogy valami jó zárja ezt az egész civódást.

Amire vártam

Írt,végre.Igaz két átkozott mondatot,igaz kurvára elkésve,de írt.
Pedig már két napja eléggé visszaléptem a szakadéktól. Jól éreztem magam,igaz nem bírtam enni,se mosolyogni,de túlettem magam rajta,és az igazi problémákkal kezdtem el foglalkozni.Elfogadtam,hogy nem érdeklem,hogy talán sosem ír,de persze bennem élt a remény.

Tudom, a Szia,mi újság?  nem takar semmit... mindegy is már,szerintem nem is kéne válaszolnom neki,mert felesleges a többi szó,felesleges minden megmozdulás az ügy érdekében,vagy ellene. Megbántott,nagyon.
Akkor inkább hagyjon békén,ha nem kíváncsi rám.

Hogyan tegyem túl magam...

Annyira borzasztó ez az állapot.Minden visszacsinálhatatlan.Az is,hogy elmondtam neki,hogy mit érzek,és a műtétem is...utálom.Mért szúrtam el ennyire?Soha nem leszek szép,Ő soha többé nem fog szeretni,még barátként se,és más sem.Utálom,elegem van magamból.Minél jobban akarok valamit,annál jobban eltávolodok tőle.MIÉRT? Magamba roskadok olykor a magányos pillanataimban,aztán mindennap fel kell kelnem, vállalnom az ábrázatom,az érdeklődő-megvető pillanatokat,el kell rejtenem a bánatom,és élni tovább,mintha mi sem történt volna. Pedig történt.Alig beszélek,szótlan vagyok,aludni,enni alig bírok,de ez már nem a boldogság miatt van.Többször bizonyította az élet,hogy nincs rám szüksége,többször el akart taszítani magától,de azt hittem,ez átmeneti állapot.De aztán újra...minden megy a maga aljas rendjén.Hogy legyek erős?Hogy legyek önmagam,ha belül egy omladozó váz van csak,amiről az utolsó rózsák is elvirágoztak.Hogyan?

Nem.

Elmúlt a hétfő,elmúlik a kedd is,de ő nem ír.

Bár tudom,nem számítok neki,mégis a düh ködében ott fénylik halvány mécsként a haldokló remény.
Ó Krisz,...mért teszed ezt velem?:(

Pilinszky-Szabó Balázs

Szabó Balázs Bandája: Ne félj
Annyira brutálisan fantasztikus ez a szöveg.Nem igazán olvastam eddig Pilinszkyt,de úgy érzem,kell.Ezek után meg pláne.Balázsék pedig nagyon szépen becsomagolták(dallamot adtak neki).Sok verssel kellene ezt tenni,hogy a modern nép gyermekei is be tudják fogadni.

Pilinszky János:Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.
 

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?

Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.

Annyira hiányzik...

Most tisztázom a helyzetet előttetek is kedves olvasóim.
Múlt héten elértem egy olyan mélypontot az életemben,amikor úgy éreztem,hogy olyan mindegy,mit teszek...a következményei sosem fognak érdekelni. Kedden ugyanis megműtöttek,egy kisebb daganatot szedtek le az arcomról,s mikor megláttam este kötéscserénél a heget,egy órán át sírtam a fürdőszobában,egyszerűen nem tudtam feldolgozni azt,hogy egy csaknem cseresznyemag méretű,fél centi mély lyuk van az arcomon 20 évesen.Nem akartam elfogadni,hogy  megcsúnyuljak,előttem az élet,és nem hiszem,hogy megérdemlem ezt. szóval sírtam és bőgtem és szenvedtem,másnap a suliban többen is megjegyezték,nem vagyok valami jó állapotban...aztán mire hazaértem,annyira be voltam  lassulva,lépni alig bírtam... aztán lepihentem.

Arra már nem emlékszem,de talán  kedden  nem bírtam tovább,és írtam K.-nak,hogy mi újság vele.Kibökte a drága szívem,hogy ezen a héten elutazik Frankfurtba és Párizsba.Áhh...sebaj,mondom,én is ellógom a sulit a héten,de végül is nem fogom.Nem vagyok hajlandó megfutamodni a kötelességeim elől.mert ez nem játék,itt már tényleg magamért tanulok.

 Aztán utána,mert már annyi ideje fojtom magamba a dolgot,kis burkolással,de közöltem vele a helyzetet.Amire azt írta,hogy személyesen beszéljük meg.Én is személyesen akartam elmondani..De nem tudtam tovább megtartani,ráadásul pontot akartam tenni a dolgok végére.Úgy hittem,ez is csak egy hóbort,és ha elmondom neki,akkor elmúlik.DE nem múlott,és -sajnos vagy nem sajnos-egyre erősebb. Nincs pillanat,amikor ne túráztatnám az agyamat a dolgon.Igen,parázok.Nem tagadom.Tanulni se tudok normálisan,aludni se,enni se, társasági életet élni se....egyszerűen kikészülök. Emellett persze felettébb élvezem azt,hogy a szívem végre érez,azt pedig mégjobban,hogy végre NEM RAJTAM MÚLIK a dolog.Hiszen az utóbbi időben nekem kellett erős védelmi vonalakat kialakítanom magamban az ellenkező nem próbálkozásaival szemben..Tényleg rossz elutasítani valakit.De az mégrosszabbul esett,hogy nem tudtam szeretni.Senkit. Szóval ez van.És ahogy ismerem magunkat,még így lesz minimum 2 hétig.Néha azt kívánom,bárcsak sose találkoznánk,mert azért egy ilyen dolgot megbeszélni nem egyszerű egyikőnknek se.Kivéve,ha fordított lenne a helyzet,én nyugodtan kezelném az ügyet,az fix.


Legszívesebben belinkelném ezt az egész rohadt blogot neki,és hagynám,hogy megismerje minden gondolatom...

Álomvilágom új rózsákat hajt

Republic-Igaz volt minden szó
Nah,eluralkodott rajtam az,aminek nem kellett volna.
De ez már olyan szinteket feszeget,hogy félek túl nagyot fogok esni. Hiányzik,pláne hogy tudom,milyen messze van tőlem. Ez a dal pedig tökéletesen leírja,mi jár a fejemben...napok óta.
Igaz volt minden szó, bennem élsz.
Igaz volt minden szó, elkísér.


Át minden hajnalon, át minden életen.
Engedd, hogy így legyen, ne mondd azt kedvesem,
Ne mondd, hogy ég velem!


Nézz rám! Rám nézz!
Ne kérdezd honnan, ne kérdezd miért!
Rám nézz, nézz rám!
Mindig így marad örökre már!


Igaz volt minden szó, bennem él.
Igaz volt minden szó, elkísér.


Nem hittem, hogy így lehet
Túl későn érkezett.
Fáj minden gondolat, hazudni nem szabad,
Bárhogy fáj.


Nézz rám! Rám nézz!
Ne kérdezd honnan, ne kérdezd miért!
Rám nézz, nézz rám!
Mindig így marad örökre már!


Fáj minden gondolat, fáj minden pillanat.
Én mégis elhiszem, engedd hogy így legyen!
Ne mondd, hogy ég velem!

Pillanatkép

Mester Tamás. Altass el

Lehet,hogy  a szerelmet művészként kellene megélnem.Úgy,ahogy régen.Csendben, önmagamban elintézve, rímekbe vagy dallamba zárva.

Waiting for an answer

Ha van egy ember,akit kedvelünk,bárki legyen az, vajon ér annyit,amennyit beleképzelünk? Vajon többet képzelek-e bele,mint amennyi? És megéri-e gondolni rá, vagy vakon bízni benne? Főleg ha "barátságot" esküdtünk egymásnak, és még SOSEM volt próbára téve a kötelék,akkor túléli az első,legnehezebb próbát? 

Kételkedem,úgy érzem nem fogja.Megsért,és én is megsértem őt...talán.Vagy csak én nem veszem észre,és ő folyamatosan sérteget...ez olyan,mint amikor a ló mozgását sok kis képben lefotózzák,folyamatosan egymás mellé ragasztják egy körbe,és ha megpörgeted,úgy néz ki,mintha valóban mozogna,pedig azok csak állóképek... ámítás...és minden ámítás után jön a nagy huppanás a földre,majd a csalódás.De én nem akarok ilyenek miatt szenvedni,ezért sürgetném  a választ,de nem hagyja.Nem is akar válaszolni a kérdésemre talán.Sőt,talán én sem akarom megkapni a választ,de utálom a nyitott kérdéseket.Lehet én tettem fel túl elhamarkodottan,vagy épp túl későn.