Letűnt korok dallamai

Ma elég korán felkeltem,hallgattam a konyhában a rádiót. A sok modern popnyál után elkezdtek egy Guns 'n' Roses számot játszani.Annyira jól esett,hogy azt elmondani nem lehet! Igazából nem is szeretem annyira őket,de elgondolkodtatott a helyzet. Régen, 80-as 90-es években volt X banda,akik tényleg odatették magukat és a világon minden fiatal falán Metallica,Rolling Stones, G'n'R ,és még sorolhatnám milyen poszterek sorakoztak.

Mindenki egyetemesen imádta őket,volt kiért rajongani,összekötötte az embereket. Ha kifestetted magad Kiss-esre,akkor azt mondták,hogy de vagány vagy,és azt mondta egy másik Kiss-es,hogy igen,ez az arc az én táboromba tartozik.Lehet,hogy valaha a pulihaj és a szivárványos tarka cicanadrág volt a menő,és tényleg eléggé ratyi mai szemmel nézve,de volt benne valami megfoghatatlan és vonzó. Én sajnos nem tudtam egészen megélni ezt a korszakot.Nekem csak a néhányéves korombeli emlékek derengenek,a répagatyás korszak,amibe beleszülettem...de át tudom érezni.
Aztán dübörgött a popzene,piciként azt hallgattam,amit tesómék: Republic,Bikini,ja és egyik kedven számom volt Neoton Família átiratban a Babylon.Emlékszem,hogy utáltam a Modern Talkingot és a Bonbont. Apró kisiskolásként nagyon menő volt, divatos lett,hogy mindenki DJ akar lenni,és valóban egész jó bulikat raktak össze.Bátyám is szerzett keverőpultot,tehetséges is volt,de aztán mégsem lett DJ. A divat ekkor a sok oldalzsebes bő naci volt,majd  a trapéznadrág, és ha jól emlékszem a trapéz elengedhetetlen tartozéka a holdjáró/patkánytaposó/csótánytaposó bakancs vagy csizma,vagy a fene se tudja,mi volt az. Nekem is volt sokzsebes nadrágom,amit az első héten sikeresen kicsináltam technika órán:ráömlött a ragasztó.A "patkánytaposómat" sem kíméltem.Barátnőmmel bunkert akartunk építeni,és a nedves frissen szántott földön vágtunk át az erdőbe....a gyönyörű kék velúr bevonat tönkrement, az alapban 5-6 cm vastag talpon pedig még egy-két kiló föld is megragadt.Biztosan ilyen érzés lehet acélbetkós bakancsot is hordani.:D  Egyébként rohadtul kényelmetlen volt,mert a talpa nem is hajlott.

Volt egy bordó trapézom, felvettem énekkaros karácsonyi fellépésre.Gyertyát kellett tartani az előadás alatt,és miért is ne, ráfolyt a viasz.Soha többé nem lehetett azt a nadrágot normális alkalmakkor viselni.XD

Manapság persze jobban vigyázok a cuccaimra vagy legalább is remélem.:)Egyébként én megragadtam a trapéznadrágos korban,a répa szerintem egy undorító találmány,ki nem állhatom.Max. csőnadrág,az még belefér.

Szóval amiről eleve akartam írni az,hogy manapság nincsenek olyan nagy nevek a rock-felhozatalban,mint régen.Persze örülök,hogy változott a zene,mert mai emberként sokkal jobban befogadható számomra egy Ensiferum vagy egy Apocalyptica. 20 évesen azt kell mondanom,hogy én már megéltem a "rocker korszakom",és élveztem,szép volt,jó volt.Ez persze nem azt jelenti,hogy soha többé nem hallgatom,mert kb. nekem a metal olyan,mint a kenyér,alap táplálék.

Finneim

Na már most tudni kell rólam,hogy megszállott finn-mániás vagyok.2 ajtóval arrébb egy finné a lakás,és gyakran járnak ide a finn ismerőseik.Nekem ez maga a paradicsom. Jóérzéssel tölt el.Tegnap az erkélyi  ablaknál ültem-mert csak ott van napfény a lakásban- nyitva állt,és meghallottam a jelenleg itt tartózkodó finnek beszélgetését.Angyali nyelv.Nagyon  feldobott.Kedvem lett volna kimenni,és beszélgetni velük,de nem támadhatom le őket idegenként....

A minap olvasgattam a finn oldalakon.
Perttu Kivilaaksoról, Apocalypticáról, The Rasmusról...

Lauri volt életem első komoly bálványa.Nagyon sokat segített a zenéjük túlélni néhány problémás időszakot.Azóta is figyelem,mi történik vele. 3 éve apa lett. Furcsa volt ráeszmélni,hogy az ő élete is sematikus. Nem marad örökké az én vagány kölyökképű rocksztárom. Most pedig kiadott egy rettenetes szólóalbumot.Elektronikus zene,de nem is ez a baj vele... A ma olvasott cikkben azt nyilatkozta, hogy   az átlagosnál hosszabb ideig élt gyerekként.Amíg nem volt családja,mindegy volt,milyen életmódot él. És már unja a "rocksztárkodást".Megértem,de kicsit fáj.

Tudod van az,amikor beleveted valamibe a hited,úgy véled,hogy egy örök alappont,amihez visszatérhetsz,de amikor az a biztos pont is más maszkot vesz fel,nagyon  elhagyatottnak érzed magad. Bevallom,korábban sokszor elgondolkodtam,hogy igen,ő nem értünk van,hanem egy magánszemély. Sokszor  el is szomorodtam,hogy mért nem lehet örök ez az egész...

De végül is én is felnövök,és meg kell tanulnom kezelni az elmúlást és a változást. Tudom,hogy nem ez lesz életem legnagyobb problémája,inkább szép és őrült emlékként tekintek rá. Ki tudja,mi lesz 10-20 év múlva. A saját házamban élek majd a férjemmel és a gyerekeimmel,és talán majd én leszek nekik az a bizonyos biztos alappont. Hát adja az ég,hogy mindenki legyen éppen olyan boldog,mint amennyire szükségeltetik.Én csak erre törekszem,hogy nekem se legyen rossz.