Egy jó ideje nem szeretem már a munkahelyem, nem érzem ott jól magam. Ennek most nem én vagyok az oka, hanem a cég kitett magáért.
Egy régi kollégám jelezte, hogy van náluk egy álláslehetőség és bepromózott engem.
Nem tetszett az állás, de udvariasságból elmentem interjúra, ahol szerintem jól szerepeltem, de elkönyveltem, hogy úgyis látják rajtam, és ők is csak a kolléga miatt hívtak be.
Aztán egy hét múlva hívtak, hogy gyorsan jelezzek vissza, ha akarok menni, mert van egy másik jelölt is.
Azt a jelöltet a csapat egyik fele támogatja, engem pedig a másik.
És nem tudtam örülni ennek. Persze udvariasan megköszöntem, és tök jó visszajelzés, de valahogy nem érzem magaménak azt a feladatkört.
Kollégám nyomtasztott kicsit, hogy ne döntsek azonnal.
Pedig mondtam neki, hogy rossz oda a közlekedés, és egyéb dolgok miatt jeleztem, hogy nem feltétlenül lenne racionális átmennem.
Mivel bizonytalan vagyok, több ismerőst is megkérdeztem, mit tennének.
Maradnom sem érdemes, de pont oda átmennem sem.
A bér ugyanaz, a felelősség több, és még kurva messze is van. A mostani helyen pedig majdnem mindennap felmerül bennem, hogy mi a francnak is járok én oda dolgozni?
Ha 2 hónapja jött volna ez a lehetőség, amikor inkább a Dunába mentem volna a kimerültség miatt, mint a munkahelyre, akkor még gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Csak innen el.
Furcsán érzem magam, egyik sem jó út.
Most annyit jeleztem vissza, hogyha lehet még a bérről tárgyalni, akkor nyitott vagyok a lehetőségre.
Ex-kollégám azt mondta, kicsit dorgálva, hogy nagyon bátor vagyok.
Azt hiszem nem ezt értette, csak ő finom úrinő.
:D
De valójában nem bátor, vagy bunkó, vagy telhetetlen vagyok, csak motiválatlan a magam szopatására. Utálok átszállással zötykölődni órákat a büdös buszokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése