Van egy hely,egy csoda,egy cél,ami már jó ideje előttem lebeg.Években kell mérni.Végigkísérte az életem legutóbbi 6-7 évét. Sajnos nem hódoltam annyit mostanában e szenvedélyemnek,mert más jellegű dolgok
kötötték le a figyelmemet.... a színház,a suli,Vajk, és egyéb őrültségek.Ma már nem is vagyok metálos.Régen rideg voltam,magányos, szótlan és komoly.Ma pedig minden az ellentéte az akkori tulajdonságaimnak. Boldogság-függő lettem.A mosoly és a harmónia a lételemem.De Finnország megmaradt nekem.Nincs az a pillanat,hogy hallván a nevét ne jönnék lázba.Még a Csoportterápiában is megemlítették Helsinkit,és az én szívem akkor dobbant a legnagyobbat.
Most egy kicsit elbizonytalanodtam.Valóban kimennék tanulni oda?Kibírnám? Kell ez nekem?
Pedig szentül hiszem,hogy ott a helyem,de félek kicsit.Mégis ezt tartom életem céljának.Meglátni és megszeretni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése