Pure love

Az imént találtam ezt az interjút, még 2017-ből. Nem tudom nem imádni ezt az embert.

Szertelen

Végre, egyik barátom beismerte, hogy kattant vagyok.
De azt is mondta, hogy kedveli ezt a szélsőségességet.

Lehet, hogy a többiek is így látnak, csak azért nem mondják,
mert tudják, hogy úgysem változik vele semmi?:D

A nyilasok jellemzésében ezt a jelenséget szofisztikátlan úgy emlegetik, hogy szertelen.
A szó értelmezéséhez ez volt a legszimpatikusabb tartalom:
https://szinonimak.hu/szertelen-szinonima

Ok.

Ma még utoljára - Amikor szerelmes leszel a szerelembe

Voltam két napot Volt fesztiválon.
A Hurts-öt két éve hallgatom, tavaly lecsúsztam 2 magyar koncertről, ezért nem volt kérdés, hogy idén ott leszek. Bármi áron.

Így is történt. Nagy szerencsém van, hogy van egy legeslegjobbom, aki velem tartott. Így hát zuhogó esőben a koncert előtt fél órával befoglaltuk előkelő helyünket a 3-4. sorban.
Bőrig, sőt csontig áztunk! De ez ott, akkor nem érdekelt. Meg kellett élnem a csodát. A Hurts valakinek nyálas zene, én viszont nem tudom egy szóval jellemezni, mi mindent jelent nekem.
Tiszta hangok, tökéletes show, a legjobb vokalistáikkal fűszerezve. Theo nagyon aranyos volt, amikor biztatta a közönséget, hogy ők majd melegen tartanak minket a nagy esőben ázva-fázva. Láttam a tekintetén, amikor néha elmerengett, hogy elbűvölte a közönség kitartása. Érdekes pasas.
Tökéletes volt, jelen voltak a színpadon és betöltötték a teret, no meg a szívet is. Nem hisztiztek egy pillanatot se, hogy eláznak, méltósággal törölgették a hangszereket úgy, hogy gördülékenyen ment a műsor. Színtiszta profizmus.
A dalaik hatására az ember egyszerűen szerelmes lesz a szerelembe. Ami illúzió, de nagyon szívmelengető.

A héten volt még egy projektem: Szabó Balázzsal beszélni. Rég akartam már.
No már most ez annyira sikerült, hogy fájdul a fejem, izgulok, aludni nem bírok miatta 3 napja.

2015-ben még a volt kedvessel és családjával elmentünk egy évzáró A38-as SZBB koncertre.
Az elején dedikálás és CD vásár volt, ahol vettünk két albumot és Balázshoz fordultunk dedikáltatni.
Akkor én csak hallgató fél voltam, nem is volt mondandóm. Egy dolog azonban nagyon beakadt.
Balázs mosolya. Kerestem képeket, amin mosolyog, de egyik sem hasonlított arra, amit én láttam rajta. Akkor egy hónapig filóztam azon, hogy én márpedig meg akarom örökíteni azt a mosolyt. Aztán valahogy leküzdöttem. Azt mondtam magamnak, felesleges, esélytelen, hülyeség, mitisakarokén, hogyjövökénehhez.

De végül úgy látom, hogy ez a dolog nem tűnt el, csak lappangott. Egészen idáig, amikor is a bakancslistám egy úgy céllal bővült: Vele- aki a szememben költő- a Margitszigeten egy költői délutánt eltölteni, filózni, eszmét cserélni. Ahogy valaha a régiek tehették.

Nos, úgy döntöttem, hogy beszélek vele, s ez csodával határos módon meg is történhetett.
Sajnos a nagy sietségben nem tudtam kifejteni a koncepcióm Balázsnak, így egy későbbi kapcsolatfelvételben egyeztünk meg.

A barátaim biztatnak az első perctől, én viszont félek, hogy ez már túlzás. De közben meg itt lóg a fejem felett egy megmagyarázhatatlan indíttatás. Egyszerűen meg vagyok győződve arról, hogy ha ez megvalósul, a világ legjobb dolga lesz! A legnehezebb feladat előttem áll: Balázst is meggyőzni erről.

Nem tudom meddig mehetek el. A barátaimat folyton kérem, állítsanak le, ha már túlzásba kezdeném vinni.

Arról is meg vagyok győződve, hogy kettőnk találkozásának csakis jó kimenetele lehet. Meseszerű.
Két művészlelkű, apró termetű energiabomba egyszerűen nem tud bajt okozni, max mosoly-izomlázat. Egyszerűen azt érzem, hogy találkoznunk kell, és ez a találkozás eredendően jó és szükséges.

Vajon sikerül? Idealizálom.

Ma még hagyom magam lelkesedni, de amint felkelek reggel, kidobom az ablakon az ötletet.
Nem áll szándékomban terhet róni erre a roppant kedves úriemberre.
Majd lezárom magamban ezt is valahogy.:)

Aztán agymosom magam, és megpróbálok " normális", átlagos lenni.

Egyszer egy hűs nyári estén...

Nem gondolom, hogy valaha bele fogok őrülni a választott egyedüllétbe,
de azért ezen a szép hűs nyári estén igazán jól esett volna egy velem egy hullámhosszon lévő úriember társaságában hazaandalogni és közben érdekes eszmefuttatásokat folytatni.

Átmeneti

Külső szemlélőnek az életem középszerűnek tűnhet. Megnyugtatlak, kedves olvasóm, belülről se jobb. 😝

Nyilván tudom, hogy mi az a szint, amire el kéne jutni, csak sok időbe telik, míg megtalálom az odavezető utat.

Itt vagyok egy pesti albérletben, ami a fizetésem felét elviszi, ráadásul penészes...a bútorozása, olyan, mint egy koli szobáé: akármikor indulásra kész. Talán megtehetném, hogy otthonosabbá varázsolom, de nem akarok rá költeni. Minden átmeneti.

Azt kellene elérni, hogy végre valami maradandó legyen.
És szép. Én tudom, milyen a szép szoba, lakás, a szép kapcsolat, a jó család, a finom étel, az igaz barátság, a kitartás. Tudom, de még nincs meg.

Néha, amikor csak a felszínt érzékelem más emberek életéből, úgy érzem, hogy irigylem tőlük az érzelmi biztonságot, a közös kuckót, a szép családot.

De igazából mindig rájövök, hogy egyedül is helyt állok és mindenkinek más és más kihívásai vannak, ami nem látszik a felszínen.

Nekem most igazán jó. Azt teszek, amit akarok. Szabad vagyok, fiatal és energiával teli. Ezt akartam elérni tavalyi szakításom után, és bizonyítani: képes vagyok rá.

Ahhoz, hogy én most jól érezzem magam, érdekes módon hozzájárult egy párhónapos ismeretség vége. Januárban megismertem valakit, akivel eddig együtt voltam. Mi ebben a különös kapcsolatban nem szerelemmel, hanem a figyelemmel támogattuk egymást. Azért tartott eddig, mert eddig volt egymás támaszára szükségünk. Én inkább amolyan projektként tekintek erre az egészre, amiből mindketten tanultunk. Hát, ráértem, na. :D

Nyilván jó lenne végre szerelmet érezni ( jó-jó, tudom, az csak kémia, és inkább káros a józan észre, mint hasznos), csak hát azok a srácok, akik tetszenének, rám se bagóznak.:D
Az egyik messze van, a másik jól elfelejtett, a harmadik meg olasz.

Ez mondjuk nagyon vicces helyzet. Az olasz fiúval gyakran összefutunk a városban véletlenül.
Most mondhatnám azt, hogy ez sorsszerű, és ez simogatja szentmentalista lelkem.

Ugyanakkor meg azt is tudom, hogy nem lesz belőle semmi.

Áhh, maradok a bolondos kosztümös filmjeimnél inkább, aztán csak kapok egyszer én is májusfát.:)

Így szerettem beléd

Megtaláltam egy régi bejegyzésem.
Örülök, hogy képes voltam érezni, megnyugtat. Remélem, még képes leszek valaha, valakit, így. Vagy jobban.


Szerda esti randevú

Verset szaval, és én némán, szemében elveszve hallgatom bársonyos,mély hangjának táncát a rímekkel, olyan rímekkel,amelyek az én szívemből is épp úgy napfényre kívánkoznak,mint az Általa választott vers rímei egy másik alkotótól. Megéli a verset, és tálcán kínálja, olyan fűszerekkel, amely az ízlésemnek tökéletesen megfelelnek. Közben lágy,édes barna sört kortyolgat és figyel, ízlel, hozzám szól, magáról szól és bájol. Úgy bájol, olyan ösztönösen veti rám láthatatlan, könnyed gyöngy hálóját, hogy alig veszem észre. Ha fázom, magához ölel, ha viharos szél hidege érint, ő útját állja felém. Csupa kellem és finomság árad a mozdulataiból és mosolyából. Arca pedig... arra nincsen szó.Szép és nem kevesebb,nem több. Szép és keresném a szót arra,amit érzek a tekintetébe révedve, de ezt csak én látom. És ott kellett hagynom, pedig némán kérlelte, hogy maradjak, csak egy nappal tovább. S mihelyst kimondtam, hogy nem maradhatok, ő máris hiányzott nekem.

Bejegyezte: Minka dátum: csütörtök, december 12, 2013

Zaklatás vagy jópofizás?

Közel a 40-hez, dús sötét haj, állandó jókedv, kisfiús pimaszság, kellemes és szellemes társalkodópartner, vezető beosztás. 10-ből 8 nő döglik utána, el is hiszi magáról, hogy ő egy igazi sármőr.

Nos, ez a sármőr - akiről már hallottam egyet,s mást - bejött hozzánk az irodába.

De kezdjük az elején. Pakolgattam egyedül az irodában, zenét hallgattam, amikor betoppant az egyik kolléga. Múltkor már találkoztam vele, tök aranyos, a munkatársaim is jókat mondanak róla. Akkor törött lábbal jött, de még így is jó kedélyű volt. Ez általánosan jellemző egyébként az ottaniakra.

Nem gyakori nálunk a jelenléte,mert másik épületben dolgozik, de a kis irodánkban az a szokás, hogy közeli és távoli ismerőst is nagy vendégszeretettel várjuk. Előzékenyen mondtam is neki, hogy a főnököm éppen nincs bent, közben pakolgattam, ő otthonosan ledobta a táskáját. Beszélgetős kedvében volt az ember, én meg udvarias vagyok. Újra közöltem vele, hogy a főnököm csak egy-két óra múlva lesz itt újra. Erre vigyorogva kérdezi:
- De ki mondta, hogy őt keresem?- szórakozott.
- Hiszen nincs több alternatíva!- válaszoltam.
- Nincseen?- kérdezte mézes-mázasan.
- De nincs ám.
- Hát hozzád jöttem!- mondta félkomolyan. Én pedig bele is álltam a szerepembe és komoly hangvételben megkérdeztem, mi ügyben. (Közben pedig azon agyaltam, hogy minek kell ez a színjáték.)
Az iránt érdeklődött, hogyan érzem magam ott és mi a véleményem, stb. stb.
Megdicsérte a frissen pakolt vitrint, meg hízelgett még picit. De örültem volna már, hogy megy, mert kényelmetlenül éreztem magam a small talkban. Szerencsére ezt sejthette, mert  kis tipródás után annak ellenére, hogy egyértelműen maradni szándékozott, odanyúlt a táskájához:
- Akkor ezt itt se hagyjam, ugye? - utalt arra, hogy a főnök jó soká érkezik- vagy bármi másra.
- Szerintem nem érdemes.- mondtam türelmesen mosolyogva.
Majd vidáman, nevetgélve elhagyta a hajót.

Csupán később esett le, miután a viccesnek tűnő szituációba mélyebben belegondoltam, hogy ez flört volt. A gesztusok, a hanglejtések, a pimaszság. Ezt más egy szia, jajó, oké, szia-val elintézte volna. De ő amint megtudta, hogy nincs ott, akit keres, kényelembe és a társaságomba helyezte magát.

Nincs sem pozitív, sem negatív érzésem ezzel kapcsolatban. Max. annyi, hogy ezt nem éreztem túl tisztelettudó, és a pozíciójához, valamint ismeretségünk rövid múltjához méltó stílusnak.

Más erre már zaklatást kiáltana. Én leszarom, mert bármikor tökön rúgom a csávót, ha csúnya dolgot próbálna művelni. De eddig nem fog elfajulni a dolog, teszek róla. :)

Egy újabb különös találkozás

   Tegnap elkelt baráti körömből az első leány. Az ő házasságukban hiszek, két nagyszerű ember nagyon jól egymásra talált.

   Azt mondják, hogy esküvőn remekül lehet ismerkedni. Nos, nekem eszem ágában nem volt ismerkedni semmiféle férfiemberrel. Egyébként is arra számítottam, hogy furcsa érzés lesz azzal a sráccal 5 év után újra találkozni, akivel egy szilveszter estén elég jól megtaláltuk a közös hangnemet. Pláne úgy, hogy tegnap este a menyasszonyával jelent meg. Szerencsére egymásra se bagóztunk és egyáltalán nem volt kellemetlen a jelenléte.

    Azonban észrevettem valakit, aki egyszerre volt ismerős és idegen is. Úgy gondoltam, hogy valahol már találkoztam vele, de nem tudtam volna előhívni az emlékeimből, hogy hol. Sokat pillantgatott felénk, és már az esküvő is lezajlott, amikor mellénk sodródott a sorban. Előzékenyen bemutatkoztam és meg is kérdeztem, hogy találkozhattunk-e már. Ő is ezen gondolkodott, ő is mondta, hogy ismerős vagyok, de nem jutottunk közel a megoldáshoz.

   Mint kiderült, ő a vőlegény egyik legjobb barátja, akiről sokat hallottam már. Végül a társaságunknál ragadt, és néha úgy beszélt, hogy nem mert a szemembe nézni, de folyton hozzám dumált. Amikor viszont elkaptam a tekintetét, valami furcsát láttam benne. Vonzalmat. Olyasmi lelki közösséget, amit nagyon ritkán tapasztalok. De pontosan ilyesfélét még sosem éltem meg: első pillantásra tökéletesen bizonyosnak lenni, hogy ezzel az emberrel a világ végére is elmennék kérdések nélkül, s úgy láttam, hogy ő is pont erre gondol.
    Egy bökkenő volt: elkéstünk 5 évet. Mert hogy ő már házas és van egy párhónapos gyerkőce. Amit én maximálisan tiszteletben is tartok, és kissé szégyellem is magam, hogy megzavartam a lelki békéjét ezzel a váratlan találkozással. Nekem kellemes emlék marad, ez bizonyos.

100 év és semmi sem változott

Ady Endre  A MÁJUS: SZABAD

Örüljön ma minden bilincses többi,
Van még, aki magyar földön szabad,
Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni
S a Május mégis ír, izgat, beszél.

A Május ír. »Itt nyugszik«-ját most írja
Sírjukra tán, kik oly bizakodók,
Erre a legutálatosabb sírra,
Kit őrizni nem akad porkoláb.

A Május izgat csupa verőfénnyel
S úgy ágyazza, készíti a Jövőt,
Száz hazugság száz hazug törvénnyel
Hogy utána hasztalanul jöhet.

Május beszél és nekünk most amit mond,
Rendőrileg, ím, meg nem tiltható:
Virágozz, fa és nőjj hegynyire, kis domb
S dolgok, ti, igazságot tegyetek.

Szabad Május szabad és szánt tömegje,
Virágok alatt csókolózzatok,
Reátok vár ez ország Hiszekegyje,
Szabadítsatok s bölcsen higgyetek.

Bölcsen higgyetek, de kemény ököllel
S tömlöcök mellett uti kőtörők,
Úgy törjetek, hogy aki követ tördel,
Törhet gonosz fejet és korszakot.

Örüljön ma minden bilincses többi,
Van még, aki magyar földön szabad,
Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni
S a Május mégis ír, izgat, beszél.

1914. május

Pleasant

Olyan furcsa írni róla, de úgy érzem, hogy ennek is helye van a blogban.
Szóval a hosszú sötét idők után végre jól érzem magam. Már talán nem vagyok depressziós.
Örülök, hogy egész nap van mivel foglalkoznom, hogy dolgozhatok.
Ez hozzásegít a kiegyensúlyozottsághoz.Végre van mire törekedni.
Persze egy csomó minden van, amin változtatnék még, de most nagyon felemel, hogy végre jól érzem magam. Tényleg rám fért már.
Vissza kellett már térnie a csupa-mosoly Minkának.

Pihengetni alig van időm, folyton van valami program.
Ma például boxolni voltam.
Holnap meg ki tudja mi vár! És nem, ez nem panasz, ez örömmel tölt el!

Húsvétkor meglátogatom otthon maradt barátaim, és áprilissal csőstül jönnek a programok. Nekem ez kell, a mozgás, a pezsgés, a ténykedés.

Most épp nosztalgiázom, most épp arra gondolok, hogy ha egy kívánságom lehetne az életben, akkor az az lenne, hogy hadd teljesedjek ki a Rasmusban, a Rasmussal. Velük. Annyira várom a koncertet. Édes gyagya és csodálatos finnecskék. Olyan szuper, hogy ez az érzés nem változik.:D

Vissza akarok kapni mindent az élettől, amit valahogy elvesztettem az út során, de hozzám tartozik.
Vissza akarom kapni a motivációm, az életkedvem, az energiáim, és én most ezért dolgozom...