Most találtam Jamie Camil kapcsán a srác profilját. Világ férfiai! Íme a példa, hogyan tudtok biztosra menni a csajozásban. Totál kész lettem ettől a ficsúrtól. XD
2016. június 4., szombat
Ha szép lennék...
Ha gyönyörű lennék, magas, kisportolt, nem hagynám elfutni ezt a fiút...:D:D:D
Most találtam Jamie Camil kapcsán a srác profilját. Világ férfiai! Íme a példa, hogyan tudtok biztosra menni a csajozásban. Totál kész lettem ettől a ficsúrtól. XD
Most találtam Jamie Camil kapcsán a srác profilját. Világ férfiai! Íme a példa, hogyan tudtok biztosra menni a csajozásban. Totál kész lettem ettől a ficsúrtól. XD
2016. május 25., szerda
Üzenem
Kedves Világ!
Érezni szeretnék valamit irántad!
De tényleg, mert most nincs mit és miért. Jó lenne, ha már valami szépet mutatnál, amiben én is örömömet lelem, és nem az tenné ki a gondolataimat, hogy milyen undorító itt minden.
Köszi.
Érezni szeretnék valamit irántad!
De tényleg, mert most nincs mit és miért. Jó lenne, ha már valami szépet mutatnál, amiben én is örömömet lelem, és nem az tenné ki a gondolataimat, hogy milyen undorító itt minden.
Köszi.
2016. május 4., szerda
Hétköznapi történet
"Ez a ház csupa szeretet, a mama és a gyerekek, de a papa rég elköltözött, mert úgy érezte, hogy élni akar."
Volt két aprócska fiú, épp, hogy hatévesek. Anya és Apa volt a mindenük, mindig együtt mentek mindenhova. Anya volt az erős bástya, Apa pedig a világ legerősebb harcosa, aki értük mindent megtett. Aztán Apa egyik este nem jött haza. Másnap hirtelen megjelent, de csak pár órára. Furcsán szóltak egymáshoz, már nem szeretettel. Aztán Apa leült a fiúkkal játszani, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de arcára feszültség ült ki. Sápadt volt, ugyanaz, de mégsem ugyanaz. Aztán felállt, egyenként felemelte a fiúkat, barackot nyomott a fejükre, adott egy-egy puszit. A fiúk megkérdezték, hova megy, amikor vette a kabátját. Apa csak ennyit mondott: Vigyázzatok Anyára! Majd nehezeket lépve hátrahagyta a meleg otthont.
Volt két aprócska fiú, épp, hogy hatévesek. Anya és Apa volt a mindenük, mindig együtt mentek mindenhova. Anya volt az erős bástya, Apa pedig a világ legerősebb harcosa, aki értük mindent megtett. Aztán Apa egyik este nem jött haza. Másnap hirtelen megjelent, de csak pár órára. Furcsán szóltak egymáshoz, már nem szeretettel. Aztán Apa leült a fiúkkal játszani, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de arcára feszültség ült ki. Sápadt volt, ugyanaz, de mégsem ugyanaz. Aztán felállt, egyenként felemelte a fiúkat, barackot nyomott a fejükre, adott egy-egy puszit. A fiúk megkérdezték, hova megy, amikor vette a kabátját. Apa csak ennyit mondott: Vigyázzatok Anyára! Majd nehezeket lépve hátrahagyta a meleg otthont.
2016. május 3., kedd
Az élet része
Leadtam a dolgozatom. Olyan semmilyen lett, semmi izgalmas nincs benne, csak kérdőív, meg szövegelés. Szerintem engem is fel fognak akasztani a védéskor, mint elődeimet. Kicsit tartok tőle, de már megvan a tömör, frappáns válaszom a várható kritikákra.
"Dolgozatom színvonala olyan, mint az oktatásé."
Érződik a dogán, hogy nincs benne a szívem, a lelkem, hogy nem az én világom a feldolgozott téma. És nyilván az is érződik benne, hogy megint csak egyéni munka lett. A többszöri segítség-, vagy tanácskérés ellenére is, melyekre általában reakció sem érkezett. Ezzel szemben ugyanezek a személyek élvárások tömegét zúdítják ránk. Ilyesmire szokták mondani: "Kösz, baszdmeg."
Hát így lesz. 70 kerek oldal, mely 75%-os készültségénél is feltettem magamnak a kérdést: leadjam?
Aztán leadtam, mert nem akartam még egy félévet az egyetemnek adni. Sajnálom, hogy elment két évem a semmire, és használható tudásban nem lettem gazdagabb.
Az, hogy leadtam, nem jelenti azt, hogy még nem dobhatják vissza. De akkor legalább megpróbáltam. :)
A mai naptól fogva csakis pozitív energiákat fogok sugározni a dolgozatommal kapcsolatban. (= mindenkinek azt kamuzom, hogy istenkirály lett, mígnem én is elhiszem,yeeee.)
Fiatal felnőttkorom egyik önálló döntése, hogy nem rég megkötöttem a lakástakarékot! Már csak egy munkahely kell. Szeretném, ha legalább minimum nettó 180 000 Ft-os fizetésem lenne, és 3-5 éven belül elérném a nettó 240 000 Ft-ot. És akkor még mindig alacsonyabb lenne a fizum, mint egy osztrák minimálbér. Sokkal.
Legkésőbb 30 éves koromra szeretnék egy belvárosi kecót. Ha 5 éves hitellel le tudom fizetni a teljes árát, akkor az magyar viszonylatban egész kellemes dolog lesz.
Férjhez nem megyek. Vagy addig párocskámnak komoly ultimátumoknak kell megfelelnie. Gyerek nem lesz, rossz géneket nem szabad továbbadni. Lakásban kutya se, macska se lesz. Macska sehol. A macskák az ellenségeim.
Idáig tudom a történetem, ha Magyarországon, azon belül pedig Budapesten maradok. Mindig lesz B terv. Ezt most megígérem a jövőbeli énemnek. Nem szabad belepunnyadni a nonstop rosszba. Változtatni mindig lehet. Fél lábbal, fél tüdővel.... hurrikánban is.
Idáig tudom a történetem, ha Magyarországon, azon belül pedig Budapesten maradok. Mindig lesz B terv. Ezt most megígérem a jövőbeli énemnek. Nem szabad belepunnyadni a nonstop rosszba. Változtatni mindig lehet. Fél lábbal, fél tüdővel.... hurrikánban is.
A félkomoly életpálya-modellem után térjünk át egy olyan dologra, ami nem velem történt, de bárkivel megeshetne...
Nem rég tudtam meg, hogy egyik volt osztálytársamat eljegyezte egy fiú. Ez bizony tök jó, mert tök jó.:D Noha téptük egymást a csajjal, most már felnőtt fejjel tudunk örülni egymás boldogságának. Tegnap érkezett a hír, hogy a fiú meghalt (alig egy hónapra rá az eljegyzésre). Nem bírom felfogni. El nem tudom mondani, mennyire sajnálom szegény leányt. Azt sem tudom, hogy ilyenkor mit illik, vagy mit nem tenni. Ugyan évek óta nem találkoztunk, de követjük egymás életét. A fiút sem ismertem, de van bennem egy olyan belső indíttatás, hogy segítenem kéne, lelki támaszként. Persze nem tudom mit mondanék, nem tudom, mekkora fájdalom ez. Fiatalon, az élete legszebb szakasza előtt resetelni mindent. Mindent. Augusztusban lesz osztálytalálkozó, szeretném, ha már nem ufóként néznénk szegényre, hogy megnyugvásra, megértésre találjon ebben a felszínes világban.
2016. április 20., szerda
Íródik....
Ínhüvelygyulladás: on
Dolgozat krisztusi korba lépett: on
Határidő utáni bénázás: on
Egy kicseszett elnöki interjú: off
sokbakerülezazegyetemnekem: NAGYON ON
2016. április 11., hétfő
2016. április 5., kedd
Az emberi lét kérdései - tudományos értekezés Minka önjelölt társadalomkutató és pszichológus tollából
Keresek egy semleges dalt, amitől nem akarom nyomban felkötni magam. Az én kis életemben mindig a Rasmus az én "csakra tisztítóm", de most valahogy nagyon nem esett jól, hogy rátalálva egyik dalukra pont visszahallottam a szövegből, amit nem akartam meghallani.
Nyilván néha érdemes egy kis utazást tenni és felderíteni a belső, rejtett érzelmeink kusza világát, ahogy gyerekként tettem, és remekül odavezet a legfájóbb pontokhoz is egy-egy dal. Most azt kell mondanom: nincs időm erre. Nincs időm önsajnálni, sírni, ráeszmélni a problémára és tenni ellene. Élni kéne, bár tudom, hogy nem a helyes utat járom, de akkor sem lehet megtorpanni, vagy lemenni az útról, hogy újat keressek.
De mi van ha mégis most rontom el?
Az utóbbi két évben letettem minden törekvésemről, amit magamnak találtam ki, ami vezetett.
Az utóbbi két évben lemondtam mindenről, ami motivált, ami célt adott, ami hajtott valahova. Valahova, ez is egy konkrét hely volt, Valaki, szintén tiszta kontúrral láttam. De most ködben járok. Ködben ülök. Tudjátok milyen az, amikor csak vagy, és nem hallod meg a hívó szót, vagy egyáltalán nem is szól hozzád senki? Értsd metaforikusan. A jelen olyan puha, olyan ingatag. Az idő múlásával nemhogy biztosabb lenne, én egyre kevésbé érzem azt, hogy várnak rám, hogy előre meghatározott céllal kerültünk e világra.
Szerintem csak lebegünk a nagy semmiben úgy 60-80 évig, pár szív megszakad, néhány boldog körülöttünk, de aztán semmi. Jó, ha van családod, gyereked, unokád, jó ha ezt egy viszonylagos anyagi biztonságban, mondjuk egy korrekt, az aktuális korszak helyzetéhez passzoló világnézettel társítva éled, jó, ha ez a standard.
De mi van ha túlgondolod? Mint én. Azt gondolom, hogy igen az ember érző, gondolkodó lény, intellektuális, fejleszthető, stb. Fontosnak tartjuk a történelmünket, amit ezen a Földön lejátszottunk. Hatalmi viszonyok, dagadó mellények és zsebek, sebzett,vérző kisemberek, csiscskák. A ranglétra tetején is ugyanez az érző ember ül, csak épp mert sok jut neki, leszarja a többit, a létra alján a számlálhatatlan tömeg, akik szintén érzők, csak éppenséggel elégedetlenek. Mindig így van és így is lesz. Az anarchia és a demokrácia nem létezik, csak városi ártó fikció.
Túl az egyén misztifikálásán mindannyian csupán természet alkotta szerkezetek vagyunk.Van egy vázad, azon szövetek, erek, izmok, stb. És mindenki más ilyen. Ha megöregszel, porckopásod lesz. Elkopsz, mint az életen át dolgozó gép elemei.
A születést sem szeretem. Mert az megint valami szerencsétlen céltalannak a kezdete. Akármilyen zsenik a szüleid, akármilyen törtető, nagyszerű lehetsz, ugyanazt fogod kapni, mint mások, mert az emberi szervezet és a fizika és a biológia törvényei egyszerűen ilyenek. A lelki dolgokról most tekintsünk el.
Szóval ha az emberek kevésbé tartanák fontosnak önmagukat, akkor talán szebb lenne a világ, könnyebb lenne boldogulni, és kihasználni minden élvezetesre ezt a rövid életet. Azt a rövid kis életet,amit éppen most rontok el, fiatal felnőtt koromban, és félek, hogy nem lesz lehetőségem kijavítani.
Nyilván néha érdemes egy kis utazást tenni és felderíteni a belső, rejtett érzelmeink kusza világát, ahogy gyerekként tettem, és remekül odavezet a legfájóbb pontokhoz is egy-egy dal. Most azt kell mondanom: nincs időm erre. Nincs időm önsajnálni, sírni, ráeszmélni a problémára és tenni ellene. Élni kéne, bár tudom, hogy nem a helyes utat járom, de akkor sem lehet megtorpanni, vagy lemenni az útról, hogy újat keressek.
De mi van ha mégis most rontom el?
Az utóbbi két évben letettem minden törekvésemről, amit magamnak találtam ki, ami vezetett.
Az utóbbi két évben lemondtam mindenről, ami motivált, ami célt adott, ami hajtott valahova. Valahova, ez is egy konkrét hely volt, Valaki, szintén tiszta kontúrral láttam. De most ködben járok. Ködben ülök. Tudjátok milyen az, amikor csak vagy, és nem hallod meg a hívó szót, vagy egyáltalán nem is szól hozzád senki? Értsd metaforikusan. A jelen olyan puha, olyan ingatag. Az idő múlásával nemhogy biztosabb lenne, én egyre kevésbé érzem azt, hogy várnak rám, hogy előre meghatározott céllal kerültünk e világra.
Szerintem csak lebegünk a nagy semmiben úgy 60-80 évig, pár szív megszakad, néhány boldog körülöttünk, de aztán semmi. Jó, ha van családod, gyereked, unokád, jó ha ezt egy viszonylagos anyagi biztonságban, mondjuk egy korrekt, az aktuális korszak helyzetéhez passzoló világnézettel társítva éled, jó, ha ez a standard.
De mi van ha túlgondolod? Mint én. Azt gondolom, hogy igen az ember érző, gondolkodó lény, intellektuális, fejleszthető, stb. Fontosnak tartjuk a történelmünket, amit ezen a Földön lejátszottunk. Hatalmi viszonyok, dagadó mellények és zsebek, sebzett,vérző kisemberek, csiscskák. A ranglétra tetején is ugyanez az érző ember ül, csak épp mert sok jut neki, leszarja a többit, a létra alján a számlálhatatlan tömeg, akik szintén érzők, csak éppenséggel elégedetlenek. Mindig így van és így is lesz. Az anarchia és a demokrácia nem létezik, csak városi ártó fikció.
Túl az egyén misztifikálásán mindannyian csupán természet alkotta szerkezetek vagyunk.Van egy vázad, azon szövetek, erek, izmok, stb. És mindenki más ilyen. Ha megöregszel, porckopásod lesz. Elkopsz, mint az életen át dolgozó gép elemei.
A születést sem szeretem. Mert az megint valami szerencsétlen céltalannak a kezdete. Akármilyen zsenik a szüleid, akármilyen törtető, nagyszerű lehetsz, ugyanazt fogod kapni, mint mások, mert az emberi szervezet és a fizika és a biológia törvényei egyszerűen ilyenek. A lelki dolgokról most tekintsünk el.
Szóval ha az emberek kevésbé tartanák fontosnak önmagukat, akkor talán szebb lenne a világ, könnyebb lenne boldogulni, és kihasználni minden élvezetesre ezt a rövid életet. Azt a rövid kis életet,amit éppen most rontok el, fiatal felnőtt koromban, és félek, hogy nem lesz lehetőségem kijavítani.
2016. március 10., csütörtök
Kézbesítetlen üzenet
Te nem érzed ezt a kínt, nem voltál féltékeny soha...
Látom a nappalt, ahogy létezel,
Idegen szemek kívánnak, érintenek.
Éhes világ, és csak mosolyognának rajtam,
Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.
2016. március 9., szerda
Leave it all behind
Nem találom helyem. Nagyon nem. Pedig most érzem, hogy nem mástól kell várnom a megoldást. Az bennem van. De mi a megoldás? Amit annak hiszek, az vajon tényleg jóra vezet? Vajon merre van a jó út? A nyugalom? A minél kevesebb kompromisszumot igénylő kielégítő élet?
Amim van, az tényleg nekem jár, az mindig meglesz? Jó, ha ragaszkodom hozzá, vagy hagyjam hátra? Túlgondolok mindig mindent. És sok dolgot elég tisztán látok, ami elszomorít. A jövőt, ha ebben az országban maradok. A veszteséget, ha elmegyek. Fáj, ha hazudnak, mert látom, hogy hazudnak. Szomorú lennék, ha nem láthatnám meg, mi van kicsiny országunkon kívül. Nyilván több és több akarok lenni, többet tudni a világról, magamról, mindenről és a tudást a magam javára fordítani. De néha a tudás vagy az ismeret megkeseríti az életet. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb az Egyszerű Margit élete a Kossuth utcában, Mucsaröcsögén. Elvégzi a sulit, szakmát tanul, ledolgozza a napi 8 kis óráját 18 éves korától, huszonévesen felcsinálja az aktuális pasija, és összeházasodnak, összebútoroznak, és minden rendben. Nincs ebben semmi kivetni való.
Én nagyon sajnálom, és hiányosságomnak érzem, hogy lassan 25 évesen nem tudom értékelni az úgynevezett "női princípium"-ot. Nem érzem magaménak.
Zavart kelt bennem, hogy látom a sok boldog párt, korombelieket, akik boldogan kimondják az igent, akik már évek óta erre készülnek, és akik tudják (de leginkább azt akarják hinni), hogy a kötelék örökké tart. Én bizonyára egy roppant korlátolt ember lehetek, mert talán nem hiszem el, hogy létezik igaz és végtelen szerelem. Meg 0-24-ben tisztelet egymás iránt. Nyilván tökre örülök, ha egy közeli barátom megtalálja élete párját, és iszonyat boldogok. Csak sajnos látom azt is, ha valamelyik nem boldog, de azt próbálja kamuzni, hogy az élete jó úton halad.
Nem tudom magam ebbe az élethelyzetbe képzelni, amin sokan végigmennek, nőként. Elég elfuserált a szoftverem, elismerem. Szóval ti csak nyugodtan legyetek boldogok, házasodjatok, legyen nagy vendégsereg, szaporodjatok, én pedig addig kitalálom, hogy mi lesz a következő lépés a sakktáblán. Ja és keményen ellent próbálok majd állni a társadalmi nyomásnak.:)
Amim van, az tényleg nekem jár, az mindig meglesz? Jó, ha ragaszkodom hozzá, vagy hagyjam hátra? Túlgondolok mindig mindent. És sok dolgot elég tisztán látok, ami elszomorít. A jövőt, ha ebben az országban maradok. A veszteséget, ha elmegyek. Fáj, ha hazudnak, mert látom, hogy hazudnak. Szomorú lennék, ha nem láthatnám meg, mi van kicsiny országunkon kívül. Nyilván több és több akarok lenni, többet tudni a világról, magamról, mindenről és a tudást a magam javára fordítani. De néha a tudás vagy az ismeret megkeseríti az életet. Néha arra gondolok, hogy mennyivel könnyebb az Egyszerű Margit élete a Kossuth utcában, Mucsaröcsögén. Elvégzi a sulit, szakmát tanul, ledolgozza a napi 8 kis óráját 18 éves korától, huszonévesen felcsinálja az aktuális pasija, és összeházasodnak, összebútoroznak, és minden rendben. Nincs ebben semmi kivetni való.
Én nagyon sajnálom, és hiányosságomnak érzem, hogy lassan 25 évesen nem tudom értékelni az úgynevezett "női princípium"-ot. Nem érzem magaménak.
Zavart kelt bennem, hogy látom a sok boldog párt, korombelieket, akik boldogan kimondják az igent, akik már évek óta erre készülnek, és akik tudják (de leginkább azt akarják hinni), hogy a kötelék örökké tart. Én bizonyára egy roppant korlátolt ember lehetek, mert talán nem hiszem el, hogy létezik igaz és végtelen szerelem. Meg 0-24-ben tisztelet egymás iránt. Nyilván tökre örülök, ha egy közeli barátom megtalálja élete párját, és iszonyat boldogok. Csak sajnos látom azt is, ha valamelyik nem boldog, de azt próbálja kamuzni, hogy az élete jó úton halad.
Nem tudom magam ebbe az élethelyzetbe képzelni, amin sokan végigmennek, nőként. Elég elfuserált a szoftverem, elismerem. Szóval ti csak nyugodtan legyetek boldogok, házasodjatok, legyen nagy vendégsereg, szaporodjatok, én pedig addig kitalálom, hogy mi lesz a következő lépés a sakktáblán. Ja és keményen ellent próbálok majd állni a társadalmi nyomásnak.:)
2016. március 3., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)