Mint megváltásra, úgy vágyom a holnapi koncertre. P., kedves ismerősömmel és baráti társaságával megyek. Tudom, hogy nagyszerű lesz. Tényleg egész héten erre vártam.
Holnap még dolgozom. Megyek, és beégetem magam: első alkalom, hogy fotósunkat helyettesítem. Nem igazán látom fontosnak, hogy én végezzem el ezt a feladatot. Automata beállításokkal bárki megoldaná. Egyszerűen fogalmam nincs, miért sózzák rám a feladatot, és ez demotivál. Ugyanakkor azért is aggaszt, mert félek tőle. Jól akarom megcsinálni, de nincs annyi tudás, hogy szuper legyen az eredmény. Így meg ez nem segítség.
ÁÁÁÁÁÁÁ, ki vagyok készülve.
No de fotósunk bízik bennem. Jövő hétre is kérte a segítségem. Így mondta: "Azért akarom, hogy te ott legyél..." Na, így kell velem beszélni. Ez meggyőz.
Jó, a holnapira is elég meggyőző érvekkel vett rá, és azt is mondta, tudja, hogy jó kompozíciókat tudok beállítani.
Legyen már vége az évnek.
2019. november 29., péntek
2019. november 23., szombat
Akarom, de nem lehet
Kissé bajban érzem magam.
Pénteken már a halálomon voltam.
Hatalmas horderejű düh gyűlt össze bennem a munkakörnyezetemnek és bizonyos ártó munkatársaknak köszönhetően.
Elkeserítő és méltatlan ez a helyzet. Játékszernek tekintenek a feletteseink.
Illetve még az is, akihez semmi közünk. Kis kollégámmal olyanok vagyunk, mint egy darab hús, ami felett dögkeselyűk köröznek.
Aztán oda-oda vágnak, de még nem igazán dőlt el, hogy ki fogja megkaparintani.
Csúnyán bánnak velünk, más már munkajogászhoz fordulna amiatt, amit el kell viselni itt.Vagy minimum etikai bizottsághoz. Mindennap eszembe jut a féreg volt főnököm, és tehetetlen dühömben nem túl szép gondolatokat társítok hozzá.Olyan béklyót aggatott rám, amit nem kívánok senkinek.
Persze, mondhatnám, nekem már úgyis mindegy. Hamarosan vége, már csak stratégiai szempontok miatt nem adtam be a felmondásom, de ennek is megvan a pontos napja.
Bajban érzem magam, mert nem tudom, hogy kiben bízhatok. Azt hiszem, senkiben.
Csak egy példa:
Épp helyettesítek. A másik irodában ül a főnököm, ahonnan minden hallható.
Bejön hozzám az a nő, nevezzük J.-nek, aki az ötletet adta a megkérdezésem nélkül, hogy én helyettesítsek:
- Ugye Minka nem is olyan rossz ez a munka?- mindezt nyájas, mézes-mázas vigyorral a fején.
Én csak néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt most hogyan és miért? Próbáltam dekódolni a hülyeségének okát.
- Na, már nem is meri mondani! - bökte oda a másik nőnek. -Mondd már ki, hogy rossz! Itt bármit elmondhatsz, itt nincsenek poloskák! - és röhög.
Én továbbra is nézek és próbálom értelmezni ezt az abszurd és váratlan helyzetet és felfogni, hogy ezzel most mi is a célja. Pontosan tudta, hogy utálom ezt a helyzetet, amit ő idézett elő - jól láthatóan lekifurdalás nélkül - és pontosan tudta azt is, hogy a zárt ajtók mögött a főnök ül és mindent hall.
Aztán csak annyit böktem oda neki, hogy " Csupán szeretném végezni a saját munkámat."
Erre aztán befogta és elhúzott, én pedig megsemmisülve ültem ott, és csodálkoztam, hogy ebbe a 40 éves 2 gyermekes, kedves arcú nőbe hogy szorulhatott ennyi rosszindulat.
Ráadásul J. a fotósunk felettese is, tehát neki dolgoznék, ha fotósunkat segíteném. A fenti jelenet után őszinte undor fogott el a gondolattól, hogy ennek a nőnek dolgozzak.
Tekintve, hogy segítségemért nem ajánlanak ellentételezést, erősen fontolóra vettem, hogy visszamondom a munkát. Csakhogy fotósunkat nem akarom cserben hagyni. Elég nehéz helyzet ez.
Közben arra is figyelnem kell, hogy kis kolléganőmet a saját vállalásom miatt ne terhelje több feladat. Kinek tegyek jót? Úgy látom, a saját igényeim most a legutolsó sorba szorultak.
A fentieknek köszönhetően elkezdtem távolságot tartani fotósunktól. Nagyon nehéz, mert rajongok a tehetségéért, minden vágyam, hogy tőle tanuljak, de nem bármilyen áron.
Pénteken már a halálomon voltam.
Hatalmas horderejű düh gyűlt össze bennem a munkakörnyezetemnek és bizonyos ártó munkatársaknak köszönhetően.
Elkeserítő és méltatlan ez a helyzet. Játékszernek tekintenek a feletteseink.
Illetve még az is, akihez semmi közünk. Kis kollégámmal olyanok vagyunk, mint egy darab hús, ami felett dögkeselyűk köröznek.
Aztán oda-oda vágnak, de még nem igazán dőlt el, hogy ki fogja megkaparintani.
Csúnyán bánnak velünk, más már munkajogászhoz fordulna amiatt, amit el kell viselni itt.Vagy minimum etikai bizottsághoz. Mindennap eszembe jut a féreg volt főnököm, és tehetetlen dühömben nem túl szép gondolatokat társítok hozzá.Olyan béklyót aggatott rám, amit nem kívánok senkinek.
Persze, mondhatnám, nekem már úgyis mindegy. Hamarosan vége, már csak stratégiai szempontok miatt nem adtam be a felmondásom, de ennek is megvan a pontos napja.
Bajban érzem magam, mert nem tudom, hogy kiben bízhatok. Azt hiszem, senkiben.
Csak egy példa:
Épp helyettesítek. A másik irodában ül a főnököm, ahonnan minden hallható.
Bejön hozzám az a nő, nevezzük J.-nek, aki az ötletet adta a megkérdezésem nélkül, hogy én helyettesítsek:
- Ugye Minka nem is olyan rossz ez a munka?- mindezt nyájas, mézes-mázas vigyorral a fején.
Én csak néztem rá nagy szemekkel, hogy ezt most hogyan és miért? Próbáltam dekódolni a hülyeségének okát.
- Na, már nem is meri mondani! - bökte oda a másik nőnek. -Mondd már ki, hogy rossz! Itt bármit elmondhatsz, itt nincsenek poloskák! - és röhög.
Én továbbra is nézek és próbálom értelmezni ezt az abszurd és váratlan helyzetet és felfogni, hogy ezzel most mi is a célja. Pontosan tudta, hogy utálom ezt a helyzetet, amit ő idézett elő - jól láthatóan lekifurdalás nélkül - és pontosan tudta azt is, hogy a zárt ajtók mögött a főnök ül és mindent hall.
Aztán csak annyit böktem oda neki, hogy " Csupán szeretném végezni a saját munkámat."
Erre aztán befogta és elhúzott, én pedig megsemmisülve ültem ott, és csodálkoztam, hogy ebbe a 40 éves 2 gyermekes, kedves arcú nőbe hogy szorulhatott ennyi rosszindulat.
Ráadásul J. a fotósunk felettese is, tehát neki dolgoznék, ha fotósunkat segíteném. A fenti jelenet után őszinte undor fogott el a gondolattól, hogy ennek a nőnek dolgozzak.
Tekintve, hogy segítségemért nem ajánlanak ellentételezést, erősen fontolóra vettem, hogy visszamondom a munkát. Csakhogy fotósunkat nem akarom cserben hagyni. Elég nehéz helyzet ez.
Közben arra is figyelnem kell, hogy kis kolléganőmet a saját vállalásom miatt ne terhelje több feladat. Kinek tegyek jót? Úgy látom, a saját igényeim most a legutolsó sorba szorultak.
A fentieknek köszönhetően elkezdtem távolságot tartani fotósunktól. Nagyon nehéz, mert rajongok a tehetségéért, minden vágyam, hogy tőle tanuljak, de nem bármilyen áron.
2019. november 21., csütörtök
Fáradt a létezéshez
Facsarja szívem ez a lehetetlen helyzet, érzem, hogy az egész testem megfeszül a sírásra készen, de egy árva könnycsepp sem hagyja el a szemeim.
2019. november 17., vasárnap
Rés a pajzson
A héten sok különböző szélsőséges érzést tapasztaltam. Elkezdődött a helyettesítés, és ahol lennem kell, oda percenként más tér be, néha pedig hosszasan elidőznek. Csak forgattam a szemem, nehezen viselem ezt az intenzitást. A kis irodánkba csak napi egy-két alkalommal jött be valaki, de ők mindig a szokásos arcok, és nem kellemetlenkedtek, de most...
Introvertált lelkemnek ez nagyon kimerítő, no meg szerintem ennyire nyilvánosan napot lopni, ahogy ezek a kollégák teszik, már bicskanyitogató. Mondjuk pont azok lézengenek, akik hosszú évek óta a rendszer részei. Már hozzászoktak, hogy a teljesítménynélküliségért is megkapják a pénzüket.
Nem értem, akkor miért nem ők helyettesítenek? Nekem futkoznom kell 2 iroda között, dupla, de inkább tripla felelősséggel.
Sőt nem elég, hogy sokan ott trécselnek, amikor dolgoznék, valaki még az aurámba is belemászott.
Jött az egyik nő, akinek a lelkén szárad mellesleg ez az egész helyettesítés, és kért valamit. De úgy, hogy nyájasan és behízelgően megfogta a vállam és végigsimította a hátam, én meg lesokkolódtam. Nem is értem, hogy jött ez neki, amikor nem vagyunk barátok, nem is dolgoztunk együtt, és még ki is baszott velem. Próbáltam nem túl feltűnően elhúzódni ebből a helyzetből, de az arcomról nem tudtam letörölni a döbbenetet.
Még szerencse, hogy az ilyen puhatolózó, alattomos húzások nem tudnak megtörni. Nem is olyan rossz ez a távolságtartás és bizalmatlanság, ami felépült bennem az évek során.
A távolságtartást illetően azonban egy adott személy esetében mégis rés van a pajzson. Itt van ez a srác, aki egyáltalán nem az esetem, és sok dolgom sincs vele, de valahogy mindig jó érzés a társaságában lenni. Sőt néha már az stabilizál, ha látom. Amikor átszaladok a szomszéd irodába valamely feladat kapcsán, megnyugvást nyújt, ha őt is ott látom.
Szeretem, ha egy társaságban megyünk ebédelni, és nagyon örülök, amikor mellém ül, vagy amikor belebotlok bárhol, nem tudom mosoly nélkül hagyni. Jobban érzem magam utána.
Biztos észrevették a többiek is, de nem érdekel. Ha ő megkérdezi, hogy mi ez, akkor nyilván mondok valami költőit, de már vagyok olyan ügyes, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ez ne hagyjon mély nyomot senkiben.
Szóval azért nem tudom, mi ez, mert a múltkori borozásunk után teljesen egyértelmű volt, hogy nem az esetem, és a személyiségünk sem passzol, valamint én még mindig azt érzem, hogy jobb pasi nélkül, mint vele, és egy perc plusz munkát nem tennék bele abba, hogy előidézzek egy párkapcsolatot.
Amúgy ő is fura. Pénteken egy ilyen átszaladós, "véletlenül" rápillantós akcióm után nemsokára átjött hozzám. Ilyet még nem nagyon csinált. Egyszerűen csak minden ok nélkül beszambázott, odaállt az asztalom mellé, én pedig félőrült, ám kedves mosollyal kérdően ránéztem, ő is nézett, közben rajtunk kívül még 2 ember mozgott és dumált az irodában. Ő aztán kijelentette, hogy amúgy a mosdóba indult és kiment. Ezen aztán mindenki nagyot nevetett.
Utána még bekukkantott, és megkérdezte, velük tartok-e ebédelni, de sajnos tele voltam munkával.
Szóval ennyi.
Amíg itt dolgozom, remélem megmarad a jó viszony. Ügyes a srác, eddig jól kezel.:D
Introvertált lelkemnek ez nagyon kimerítő, no meg szerintem ennyire nyilvánosan napot lopni, ahogy ezek a kollégák teszik, már bicskanyitogató. Mondjuk pont azok lézengenek, akik hosszú évek óta a rendszer részei. Már hozzászoktak, hogy a teljesítménynélküliségért is megkapják a pénzüket.
Nem értem, akkor miért nem ők helyettesítenek? Nekem futkoznom kell 2 iroda között, dupla, de inkább tripla felelősséggel.
Sőt nem elég, hogy sokan ott trécselnek, amikor dolgoznék, valaki még az aurámba is belemászott.
Jött az egyik nő, akinek a lelkén szárad mellesleg ez az egész helyettesítés, és kért valamit. De úgy, hogy nyájasan és behízelgően megfogta a vállam és végigsimította a hátam, én meg lesokkolódtam. Nem is értem, hogy jött ez neki, amikor nem vagyunk barátok, nem is dolgoztunk együtt, és még ki is baszott velem. Próbáltam nem túl feltűnően elhúzódni ebből a helyzetből, de az arcomról nem tudtam letörölni a döbbenetet.
Még szerencse, hogy az ilyen puhatolózó, alattomos húzások nem tudnak megtörni. Nem is olyan rossz ez a távolságtartás és bizalmatlanság, ami felépült bennem az évek során.
A távolságtartást illetően azonban egy adott személy esetében mégis rés van a pajzson. Itt van ez a srác, aki egyáltalán nem az esetem, és sok dolgom sincs vele, de valahogy mindig jó érzés a társaságában lenni. Sőt néha már az stabilizál, ha látom. Amikor átszaladok a szomszéd irodába valamely feladat kapcsán, megnyugvást nyújt, ha őt is ott látom.
Szeretem, ha egy társaságban megyünk ebédelni, és nagyon örülök, amikor mellém ül, vagy amikor belebotlok bárhol, nem tudom mosoly nélkül hagyni. Jobban érzem magam utána.
Biztos észrevették a többiek is, de nem érdekel. Ha ő megkérdezi, hogy mi ez, akkor nyilván mondok valami költőit, de már vagyok olyan ügyes, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ez ne hagyjon mély nyomot senkiben.
Szóval azért nem tudom, mi ez, mert a múltkori borozásunk után teljesen egyértelmű volt, hogy nem az esetem, és a személyiségünk sem passzol, valamint én még mindig azt érzem, hogy jobb pasi nélkül, mint vele, és egy perc plusz munkát nem tennék bele abba, hogy előidézzek egy párkapcsolatot.
Amúgy ő is fura. Pénteken egy ilyen átszaladós, "véletlenül" rápillantós akcióm után nemsokára átjött hozzám. Ilyet még nem nagyon csinált. Egyszerűen csak minden ok nélkül beszambázott, odaállt az asztalom mellé, én pedig félőrült, ám kedves mosollyal kérdően ránéztem, ő is nézett, közben rajtunk kívül még 2 ember mozgott és dumált az irodában. Ő aztán kijelentette, hogy amúgy a mosdóba indult és kiment. Ezen aztán mindenki nagyot nevetett.
Utána még bekukkantott, és megkérdezte, velük tartok-e ebédelni, de sajnos tele voltam munkával.
Szóval ennyi.
Amíg itt dolgozom, remélem megmarad a jó viszony. Ügyes a srác, eddig jól kezel.:D
2019. november 9., szombat
Sem bízni, sem örülni nem merek
Körülbelül egy éve jött hozzánk egy új fotós kolléga, akiért egyszerűen mindenki rajong. Nagyon kedves, jószívű, mosolygós, jó kisugárzású ember. Hobbifotósként nekem feltűnt, hogy a képei kiemelkedően magas színvonalúak. Egyszerűen olyanok, amik pontosan megfelelnek az ízlésemnek. Semmi felesleges erőlködés, csicsa, béna rétegek vagy színárnyalatok...csak egyszerűen szépek és profik. Elég kritikusan figyelem a mindenféle fotósok alkotásait, és az ő munkái azért különlegesek számomra, mert olyan kellemesen és boldogan pihentethetem rajtuk a tekintetem, ahogy szabad szemmel a természet szépségén. Azt hiszem, ezt a látványt kerestem idáig.
Ezt így még sosem fogalmaztam meg, de majd elmondom neki is.
Nem nagyon volt alkalmunk megismerkedni, csak folyosón elkapott néhány szóból tudtam levonni a következtetést arról, hogy kedves figura. Munkatársamnak meg is jegyeztem mellékesen, hogy nekem olyan kedves jellemű társra van szükségem, mint a fotósunk. Nevetve azt is felvetettem, hogy de jó lenne, ha lenne egy tesója.:D
Közben az is megfogalmazódott bennem, hogy tőle tanulnék a legszívesebben fotózni.
Mindeközben érdeklődve figyelgettem a munkáit, aztán a nyáron úgy alakult, hogy közös társaságba kerültünk egy-egy ebédnél, azóta egyre többször beszélgetünk, és közben világossá vált számára is, hogy engem is érdekel a fotózás. Meg Szente Vajk. Mert hogy ők dolgoztak ám együtt!:D
Nagyon megörültem ennek a kapcsolódási pontnak, nem is győztem hangsúlyozni neki, hogy mennnyire nagyon csípem a Vajkit, és ő meglepően elfogadóan állt az őrültségemhez. Örültem, hogy nem kell sűrű elnézéseket kérnem e gyengepontom miatt. Azt is lezsíroztuk, hogyha valami csoda folytán Vajk elvesz feleségül, akkor ő lesz a fotósunk az esküvőn:D
Amikor eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, rájöttem, hogy kéne egy tisztességes kép az önéletrajzhoz, de mivel nem szeretek szívességeket kérni, nem akartam Fotósunkhoz fordulni, bármennyire is kézenfekvő. Gondoltam, majd elmegyek stúdióba, ahogy a normális emberek szokták, de annyira képtelen vagyok megszervezni az életem, hogy ez az ügy csak húzódótt.
Aztán felmondott a főnököm, el is húzott, így elkezdett égni a talpam alatt a talaj...szóval tényleg egy igazán hosszas hezitálást követően meg mertem kérni erre a szívességre. És milyen jól tettem!
Van egy elmélet, miszerint a jó képhez elengedhetetlen a fotós és az alany közti jó kapcsolat, a közös hullámhossz. Tudni kell rólam, hogy én nem véletlenül tartózkodom leginkább a fényképezőgép mögött. Egyáltalán nem alkalmaznám az arcomra a szép kifejezést, és a többségnek sem ez jut eszébe rólam, inkább az aranyos a leggyakoribb jelző. Szóval nincs könnyű dolga annak, aki lencsevégre kap. Basszus, de neki sikerült. A képeken azt az arcot láttam viszont, amilyennek én is látni szeretem magam. Mondom, elég profi ez az ember.:D
Múlt héten egy másik kollégánk is elment a melóhelyről, akinek a pozícióját úgy tűnik, megnyertem. És ez nem, nem jó hír. Nagyon ellenemre van, zsigereimben érzem, hogy ez nem lesz jó. Ő sem véletlenül lépett le onnan. Ezen a szent napon én megőrülés szélére kerültem délután 2-kor, amikor is rájöttem, hogy ezen csak a pia segíthet.
Pont volt 2 üveg bor az irodában, de egyszerűen nem bírtam kinyitni. Megkértem Fotósunkat, az egyetlen agilis személyt, hogy segítsen. Annyira jól sikerült, hogy még este 7-kor is az irodában piáltunk, aminek nagyon különleges hangulata volt. Egy teljesen üres épület, sötét folyosók és két ember hosszas beszélgetése.
Ez a melóhely tiszta szappanopera. Korábban is szó esett róla, hogy Fotósunk túlterhelt, kellene mellé egy segítő, én meg csak bólogattam, nem nagyon tudtam mit kezdeni az infóval. Aztán a héten jött egy gonolat valakitől, hogy mi lenne, ha én lennék az a valaki.
Fogalmam nincs, hogy ez csak egy kósza ötlet volt, vagy tényleg elintézik a fő-főnöknél, de nekem jó kihívás lenne. Bár az is megfelelne, hogy arra a rövid időre, amíg itt vagyok, hagynának a saját kis megszokott munkámban szépen lezárni mindent, kivéreztetni az itteni karrierem.
De ha mégis fotóznék azzal nyilván renegeteget nyernék, csakhogy nem merek örülni ennek a lehetőségnek.
Nem merek örülni, mert már annyi mindennel hitegettek itt, bántottak, megtévesztettek. Ezen a munkahelyen senki szavára nem lehet alapozni.
Ezt így még sosem fogalmaztam meg, de majd elmondom neki is.
Nem nagyon volt alkalmunk megismerkedni, csak folyosón elkapott néhány szóból tudtam levonni a következtetést arról, hogy kedves figura. Munkatársamnak meg is jegyeztem mellékesen, hogy nekem olyan kedves jellemű társra van szükségem, mint a fotósunk. Nevetve azt is felvetettem, hogy de jó lenne, ha lenne egy tesója.:D
Közben az is megfogalmazódott bennem, hogy tőle tanulnék a legszívesebben fotózni.
Mindeközben érdeklődve figyelgettem a munkáit, aztán a nyáron úgy alakult, hogy közös társaságba kerültünk egy-egy ebédnél, azóta egyre többször beszélgetünk, és közben világossá vált számára is, hogy engem is érdekel a fotózás. Meg Szente Vajk. Mert hogy ők dolgoztak ám együtt!:D
Nagyon megörültem ennek a kapcsolódási pontnak, nem is győztem hangsúlyozni neki, hogy mennnyire nagyon csípem a Vajkit, és ő meglepően elfogadóan állt az őrültségemhez. Örültem, hogy nem kell sűrű elnézéseket kérnem e gyengepontom miatt. Azt is lezsíroztuk, hogyha valami csoda folytán Vajk elvesz feleségül, akkor ő lesz a fotósunk az esküvőn:D
Amikor eldöntöttem, hogy felmondok a munkahelyemen, rájöttem, hogy kéne egy tisztességes kép az önéletrajzhoz, de mivel nem szeretek szívességeket kérni, nem akartam Fotósunkhoz fordulni, bármennyire is kézenfekvő. Gondoltam, majd elmegyek stúdióba, ahogy a normális emberek szokták, de annyira képtelen vagyok megszervezni az életem, hogy ez az ügy csak húzódótt.
Aztán felmondott a főnököm, el is húzott, így elkezdett égni a talpam alatt a talaj...szóval tényleg egy igazán hosszas hezitálást követően meg mertem kérni erre a szívességre. És milyen jól tettem!
Van egy elmélet, miszerint a jó képhez elengedhetetlen a fotós és az alany közti jó kapcsolat, a közös hullámhossz. Tudni kell rólam, hogy én nem véletlenül tartózkodom leginkább a fényképezőgép mögött. Egyáltalán nem alkalmaznám az arcomra a szép kifejezést, és a többségnek sem ez jut eszébe rólam, inkább az aranyos a leggyakoribb jelző. Szóval nincs könnyű dolga annak, aki lencsevégre kap. Basszus, de neki sikerült. A képeken azt az arcot láttam viszont, amilyennek én is látni szeretem magam. Mondom, elég profi ez az ember.:D
Múlt héten egy másik kollégánk is elment a melóhelyről, akinek a pozícióját úgy tűnik, megnyertem. És ez nem, nem jó hír. Nagyon ellenemre van, zsigereimben érzem, hogy ez nem lesz jó. Ő sem véletlenül lépett le onnan. Ezen a szent napon én megőrülés szélére kerültem délután 2-kor, amikor is rájöttem, hogy ezen csak a pia segíthet.
Pont volt 2 üveg bor az irodában, de egyszerűen nem bírtam kinyitni. Megkértem Fotósunkat, az egyetlen agilis személyt, hogy segítsen. Annyira jól sikerült, hogy még este 7-kor is az irodában piáltunk, aminek nagyon különleges hangulata volt. Egy teljesen üres épület, sötét folyosók és két ember hosszas beszélgetése.
Ez a melóhely tiszta szappanopera. Korábban is szó esett róla, hogy Fotósunk túlterhelt, kellene mellé egy segítő, én meg csak bólogattam, nem nagyon tudtam mit kezdeni az infóval. Aztán a héten jött egy gonolat valakitől, hogy mi lenne, ha én lennék az a valaki.
Fogalmam nincs, hogy ez csak egy kósza ötlet volt, vagy tényleg elintézik a fő-főnöknél, de nekem jó kihívás lenne. Bár az is megfelelne, hogy arra a rövid időre, amíg itt vagyok, hagynának a saját kis megszokott munkámban szépen lezárni mindent, kivéreztetni az itteni karrierem.
De ha mégis fotóznék azzal nyilván renegeteget nyernék, csakhogy nem merek örülni ennek a lehetőségnek.
Nem merek örülni, mert már annyi mindennel hitegettek itt, bántottak, megtévesztettek. Ezen a munkahelyen senki szavára nem lehet alapozni.
2019. október 9., szerda
Felmondtam, aztán megzsaroltak...
Ahol én dolgozom, most áldatlan állapotok uralkodnak. Az egységünk belátható időn belül megszűnik, a főnök gyorsan intézett magának máshol melóhelyet, és úgy gondoltam, már semmi értelme itt időznöm. A főnök pedig, aki már csak 2 hetet dolgozik ott, valamiért úgy gondolja, hogy nekem maradnom kell. Beadtam a felmondásom, szabályosan. Erre a közös megegyezés határidejét kitolta 2 héttel. Három napon át tárgyaltunk róla, hogy a két igényt közelítsük. Pénteken elfogadtam az ő feltételeit, majd nem volt hajlandó aláírásával igazolni, hogy átvette a felmondásom. Megzsarolt, hogy az ő felettesének jóváhagyását ő akár befolyásolhatja "szakmai vélemény" címszó alatt, és mégjobban kitolja a határidőt. Mondanom sem kell, ennek a "szakmai véleménynek" bizonyítható oka nem lenne munkaszervezés szempontjából, a konkrét szemétségen alapszik csupán.
A csávó elé toltam a papírt, keze alá a tollat, kértem, hagyja jóvá,ha már ebben egyeztünk meg, de ő csak hebegett-habogott. Kértem még többször, udvariasan, akkor sem tette meg.
Egy dolog zavar, nem értem miért éri meg neki kibaszni velem, ha már csak 2 hétig van nálunk.
Tudom, fordulhattam volna drasztikus módszerekhez, hogy elérjem a célom, de nekem más a habitusom.
Illetve a franc tudja, ugyanis a viták során volt pár alkalom, amikor a főnök arcán ijedtséget véltem felfedezni és több ízben, amikor bullshittel körítve be akart adni nekem valami valótlant, melyet kivédtem, meglepődött és elnémult.
Most más megoldáson dolgozom. Nagyon nehéz lelkileg ezt elviselni. Tegnap már az idegösszeroppanás kerülgetett, gyomorideggel megyek dolgozni, étvgytalan vagyok, aludni sem bírok jól. Érzelmileg roppant megviselő úgy, hogy még teljesíteni is kell a munkában. De ki fogom bírni, elég erős vagyok. Már nincs sok hátra.
A csávó elé toltam a papírt, keze alá a tollat, kértem, hagyja jóvá,ha már ebben egyeztünk meg, de ő csak hebegett-habogott. Kértem még többször, udvariasan, akkor sem tette meg.
Egy dolog zavar, nem értem miért éri meg neki kibaszni velem, ha már csak 2 hétig van nálunk.
Tudom, fordulhattam volna drasztikus módszerekhez, hogy elérjem a célom, de nekem más a habitusom.
Illetve a franc tudja, ugyanis a viták során volt pár alkalom, amikor a főnök arcán ijedtséget véltem felfedezni és több ízben, amikor bullshittel körítve be akart adni nekem valami valótlant, melyet kivédtem, meglepődött és elnémult.
Most más megoldáson dolgozom. Nagyon nehéz lelkileg ezt elviselni. Tegnap már az idegösszeroppanás kerülgetett, gyomorideggel megyek dolgozni, étvgytalan vagyok, aludni sem bírok jól. Érzelmileg roppant megviselő úgy, hogy még teljesíteni is kell a munkában. De ki fogom bírni, elég erős vagyok. Már nincs sok hátra.
2019. október 2., szerda
Felmondtam a 'csába
Igen, igen, megtettem. Határozatlan jogviszonyból még sosem mondtam fel, így egészen új az élmény.
Izgalmak is vannak, a vállalat nem engedi a lelkemet. De én elhatároztam, hogy ragaszkodni fogok alapvető elképzeléseimhez. Csupán azért, hogy gyakoroljak, erősödjek, tapasztaljak. Valójában nincs tétje annak most, hogy 1 vagy 2 hónapig maradok-e. Most ez játék nekem. De a főnököm előtt igykszem véresen komolyan venni.
Izgalmak is vannak, a vállalat nem engedi a lelkemet. De én elhatároztam, hogy ragaszkodni fogok alapvető elképzeléseimhez. Csupán azért, hogy gyakoroljak, erősödjek, tapasztaljak. Valójában nincs tétje annak most, hogy 1 vagy 2 hónapig maradok-e. Most ez játék nekem. De a főnököm előtt igykszem véresen komolyan venni.
2019. szeptember 23., hétfő
2019. szeptember 22., vasárnap
Beavattak
Tekintve, hogy a lakótársam a hétvégére orgiákat szervezett, jobbnak láttam nem itthon tölteni úgy az egész napot.
Ehelyett este egy melegbárban lyukadtam ki. Nem, nem volt tervben.
De hogy oda eljussak, ahhoz kellett egy meleg srác (Zs.) is. A meleg srácot pedig B. (lány) ismerősömön keresztül ismertem meg.
Délután csatlakozott társaságunkhoz ez a srác, hozta magával a kutyáját is, akit egész végig pesztrálhattam, és büszkén mondhatom, hogy az eb komfortosan érezte magát velem.
Hihetetlen ez a fiú, azonnal megkedveli, aki találkozik vele. Nagyon jó kiállású, roppant kedves és energikus, jószívű és nem kicsit mozog otthonosan a pesti high life-ban.
És azt hiszem ezzel nem túloztam és nem is mondtam el mindent.
Már rég hajtott a kíváncsiság, hogy egyrészt személyesen ismerhessek egy meleg embert,valamint melegbárok is izgatták a fantáziám. Most, szinte minden előzmény nélkül a kérdéseimre merőkanállal kaptam a válaszokat.
Nagyon kár ezért a fiúért, hogy más kapura játszik, nagyon kár. Új érzés nekem is úgy érezni erős szimpátiát valaki iránt, hogy abban nem a férfi mivolt a legerősebb esszencia. De így jó, ő így tökéletes.
Tehát bevetettük magunkat a HELY-re, ahol meglepően kellemesen éreztem magam. Az est folyamán sokakkal interakcióba kerültünk. Volt egy fura srác is, aki ismerkedni akart velem a kutya révén, de ZS. gyorsan kapcsolt és kimentett, úgy szólt hozzám, mint barátnőjéhez. Az est folyamán volt lehetőségünk tökéletesíteni a kamupár képességeink, hisz a fura srác hol hozzám, hol hozzá, hol a kutyához jött oda. Aztán valahogyan még hozzánk csapódott további két random meleg fiú, akik nagyon édesek voltak, és velük egy hetero lány is, akinek személyében szintén egy értelmes, rendes embert ismerhettem meg.
Ehelyett este egy melegbárban lyukadtam ki. Nem, nem volt tervben.
De hogy oda eljussak, ahhoz kellett egy meleg srác (Zs.) is. A meleg srácot pedig B. (lány) ismerősömön keresztül ismertem meg.
Délután csatlakozott társaságunkhoz ez a srác, hozta magával a kutyáját is, akit egész végig pesztrálhattam, és büszkén mondhatom, hogy az eb komfortosan érezte magát velem.
Hihetetlen ez a fiú, azonnal megkedveli, aki találkozik vele. Nagyon jó kiállású, roppant kedves és energikus, jószívű és nem kicsit mozog otthonosan a pesti high life-ban.
És azt hiszem ezzel nem túloztam és nem is mondtam el mindent.
Már rég hajtott a kíváncsiság, hogy egyrészt személyesen ismerhessek egy meleg embert,valamint melegbárok is izgatták a fantáziám. Most, szinte minden előzmény nélkül a kérdéseimre merőkanállal kaptam a válaszokat.
Nagyon kár ezért a fiúért, hogy más kapura játszik, nagyon kár. Új érzés nekem is úgy érezni erős szimpátiát valaki iránt, hogy abban nem a férfi mivolt a legerősebb esszencia. De így jó, ő így tökéletes.
Tehát bevetettük magunkat a HELY-re, ahol meglepően kellemesen éreztem magam. Az est folyamán sokakkal interakcióba kerültünk. Volt egy fura srác is, aki ismerkedni akart velem a kutya révén, de ZS. gyorsan kapcsolt és kimentett, úgy szólt hozzám, mint barátnőjéhez. Az est folyamán volt lehetőségünk tökéletesíteni a kamupár képességeink, hisz a fura srác hol hozzám, hol hozzá, hol a kutyához jött oda. Aztán valahogyan még hozzánk csapódott további két random meleg fiú, akik nagyon édesek voltak, és velük egy hetero lány is, akinek személyében szintén egy értelmes, rendes embert ismerhettem meg.
2019. szeptember 20., péntek
A lakótársam szexuális élete
Nem igazán érdekel, de hallom.
Nagyon vicces abba belegondolni, hogy épp mit csinálnak a lakótársammal.
Abba már nem annyira, hogy a történelem ismétli önmagát.
10 éve is ez volt, el kellett viselnem a környezeti zajait annak, mások hogyan kefélnek.
Egy darabig vicces, de aztán nagyon nem.
Mintha semmi sem változott volna azóta, hogy először feljöttem BP-re.
Az én legintimebb pillanataim mostanság a kozmetikusommal voltak.
Kipróbáltam egy új helyet. A relaxáló masszázs nagyon fura volt, mert nagyon elszoktam az érintéstől, és így totál be voltam feszülve, hogy valaki túl közel kerül a privát szférámhoz.
Nagyon vicces abba belegondolni, hogy épp mit csinálnak a lakótársammal.
Abba már nem annyira, hogy a történelem ismétli önmagát.
10 éve is ez volt, el kellett viselnem a környezeti zajait annak, mások hogyan kefélnek.
Egy darabig vicces, de aztán nagyon nem.
Mintha semmi sem változott volna azóta, hogy először feljöttem BP-re.
Az én legintimebb pillanataim mostanság a kozmetikusommal voltak.
Kipróbáltam egy új helyet. A relaxáló masszázs nagyon fura volt, mert nagyon elszoktam az érintéstől, és így totál be voltam feszülve, hogy valaki túl közel kerül a privát szférámhoz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)