Yungblud - az igazi rocksztár

Ez a rockszár az első próbán biztosan nem halt meg, mégis igazi - ezt azért is tudom, mert 10.29-én, e hét szerdáján a saját két szememmel láttam a bécsi Stadthalle színpadán. És azóta is ebben a boldogságban lubickolok.

Yungblud nevét másfél - két éve olvastam valahol, és annyira érdekesnek találtam, hogy rákerestem, mi a szösz lehet ez. Nos, mint kiderült, ez a produkció egy ízig-vérig profi, kicsit új - kicsit ismerős, nagyon bolyhos, puha fekete szösz, amihez a hallgató egy idő után már újra és újra egyre hosszabban akar közel kerülni.

Mióta kijött a legújabb albuma, az Idols, nem tudok mást hallgatni tartósan, még úgy sem, hogy közben a Rasmus is kiadott egy új lemezt. (Ami most kifejezetten nem sikerült nekik, de ez egy másik bejegyzés témája lesz.)

Yungblud, azaz Dominic Richard Harrison egy 28 éves angol zenész - egy olyan jelenség, aki mind megjelenésében, gesztusaiban és zenei világában magában egyesíti az elmúlt 40 év legnagyobb rocksztárjainak legjobb tulajdonságait.

Nem akarom nagyon ajnározni, egyszerűen nagyon élvezem a zenéjét, kiválóan marketingeli magát, és elképesztő energia lakozik benne, illetve az sem mindennapi, ahogy az emberekkel bánik. Manapság,  mikor már mindenki magába fordul, elidegenedünk egymástól, vagy félünk, itt van ő, aki egyes-egyedül felrúgja ezt a tendenciát, és természetes közvetlenséggel, bizalommal és szeretettel fordul a világ felé.

Ha valakiről manapság elmondható, hogy rocksztár alkat, akkor ő az. Nyíltan kimondja, ha mentális problémái vannak, hogy annyira szétcuccozta magát, hogy simán bele is halhatott volna, és hogy mindent meghágott, amit csak él és mozog. Vigyorogva, magabiztosan, teljesen lazán, abban a béna rószaszínű zokniban. Kendőzetlenül beszél mindenről, amiről kell, ami a korosztályát érinti, de a világ a modorosságában mélyen hallgat róla. Aztán elénekel egy-két dalt Dan Reynolds-szal, Avril Lavigne-nel, meg Steven Tylerrel, beugrik egy laza Changes-re Ozzy nagykoncertjére, és megfőzi az őszes hajú Black Sabbath rajongó öregurakat, és elindul a nagyvilágba megmutatni magát.

Egyszerűen tudtam, hogy nekem is el kell jutnom egy koncertjére, és ez most megvalósulhatott. Egy pillanatra sem inogtam meg, hogy ez jó ötlet-e. Még akkor sem, amikor megtudtam, hogy ez egy másfél napos kemény és kimerítő utazás lesz. Ilyen az, amikor tudod, hogy hol a helyed. Nekem aznap ott volt.

11.000 ember tombolt a Stadthalleban aznap este. Két előzenekart hallgattunk végig, de azok számomra eléggé Z generációsak voltak. Viszonylag közel álltam a színpadhoz (kb. 8 méterre), és az egyik énekes lejött a tömegbe, a rajongók pedig tapizni kezdték. Vicces volt ilyet is megtapasztalni, úgy, hogy teljesen kívülálló voltam.

Mivel már hónapok óta rottyon van a lábam, Yungbludra kicsit már hátrébb kellett mennem, de onnan jobban is láttam mindent. Közben végig migrénem is volt, szóval igazi kriplinek éreztem magam, mégsem érdekelt, boldog voltam.

Élőben is épp oly csodás volt a zene, mint lemezről hallgatva. Megfigyeltem, hogy a zenekarban több női tag volt, mint férfi, ilyet még nem igazán láttam eddig. Yungblud végig uralta az emberek figyelmét, interaktált, arra szólított fel minket, hogy beszéljünk a mellettünk lévővel, talán azt, hogy Ich liebe dich, és így érezhetően feloldott valamit az emberekben, összekovácsolta a közönséget. Felhívott egy rajongót gitározni, dobálta a vizespoharakat a közönségbe, aztán egyszer csak kimászott a tömegbe, az emberek tartották a magasban, ott énekelt. Nagyon vártam, hogy elénekelje Steven Tylerrel közös dalát, illetve számítottam is rá, hogy lesz Changes is. Ennél a dalnál arra voltam kíváncsi, hogy milyen azt élőben megtapasztalni, amikor Dom kiereszti a hangját. Ezen az érzelmi hullámvasúton, amin végigvezetett minket, tulajdonképpen együtt emlékeztünk meg Ozzyról és nagyon nagy dolognak tartom, hogy részese lehettem.

A vége felé már kimentem a tömeg szélére, és utolsó dalként a Zombie hangzott el, ami különösen közel áll hozzám.

Dom bejelentette, hogy koncert után 15 perccel kimegy a bejárathoz találkozni a fanokkal. Teljesen elképedtem, hogy még erre is van energiája, valami emberfeletti erőmű hajtja ezt a kedves alakot.
Sajnos nem tudtam megvárni, míg kijön, mert indultunk, de ugyanakkor meg is volt bennem az a rendíthetetlen nyugalom, hogy tudom: vannak olyan hardcore rajongók, akik ezt a lehetőséget sokkal jobban értékelnék, mint én. Remélem egy emberrel többnek sikerült vele találkozni így. :)

Aki szereti, nézze meg élőben is, akarva sem fog tudni csalódni Yungblud előadásában.