Aztán mindig rájövök, hogy a fent felsorolt dolgok közül én egyikre se vágyom, egyik se boldogítana. A házasság intézményét elavultnak és önámításnak tekintem, a terhességek láttán valódi undort érzek (és nem csak költői túlzásként mondom), látom, hogyan basszák el a lelkes szülők a szerencsétlen gyerekeik jövőjét, látom, hogy ezek a dolgok nem teszik őket jobbá, vagy fejlettebbé, vagy nagyszerűbbé a korábbi énjükhöz képest. Ugyanolyan hülye marad mindenki. :)
Ha pedig megkérem, hogy mondja el, hogy mit érez az életeseménnyel kapcsolatban, nem tudja elmondani, gyakran megrekedtséget és ürességet tapasztalok. Persze mindig vannak kivételek.