Úgy tűnik, van egy saját Mr. M-em.
Vagyis nem teljesen az enyém igazán csak iciri-picirit, és jó érzés!
De nem is kérnék többet, így elég, így pont jó.
Olyan ebben a hideg januári télben, mint kis mécses apró lángja a hideg kéznek.
Mr. M. az a férfi, aki megtestesít nagyjából mindent, amivel alkalmatlan vagyok azonosulni.
Annyira különböző, annyira megfoghatatlan az egész jelenség, annyira nem passzolunk semmiben! És persze semmi közünk nincs egymáshoz, mégis jó, hogy világlik nekem.
Különös, hogy egyszerre bosszantóan teátrális és nagyon édes emberke is. Az is aggaszt, hogy nem mindig tudom, mikor blöfföl. És folyton narrál. Teátrálisan narrál. XD Kikészít.:D
Mr. M. remélem valamilyen formában megmarad az életemben. Ha csak áfonyaszedő pajtásom lesz, már nagyon elégedettnek fogom érezni magam.
Olyan evidens vele minden. Közben meg annyira idegen is, és ez félelmetes. De meg akarom tanulni ezt az embert.
Én nagyon kicsinek, nagyon kevésnek és sutának érzem magam mellette. Pedig az én agyamból pattant ki, hogy kíváncsi vagyok rá, hogy jó lenne látni, megtudni, hogy van, és ő csak egyszerűen jött, mert kértem. És mégis nagyon kicsike vagyok mellette, hiába terveztem játszani ezúttal is a jégkirálynőt.
Azt hiszem jól döntöttem, amikor hosszas filozofálás után arra jutottam, szeretettel fordulok e szinte idegen, megfejthetetlen ember felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése