Nem ment

Szórakozottságomban Rasmus koncert előtt megígértem Bandinak, hogyha találkozok a finnekkel, utána normális emberré fogok változni. Nem fogok rajongani többé. Nem hitte el.

Ma nagyon lelkesen indultam Szabó Bazsa koncertjére, és igazán élveztem, és nagyon terveztem is, hogy most beszélek vele. Kitartottam nagyon sokáig úgy is, hogy koncert felénél rosszul lettem.

De ahogy ott álltam a véghajrában, és néztem a többi elvarázsolt rajongót, akik ölelésekkel, átszellemült mosollyal bombázták Balázst, arra jutottam, hogy én nem akarok a 61. ilyen lenni. Nem akarok részese lenni a szétlopásának. (Persze ő jó, udvarias és energikus, így jelét sem lehetett látni annak, amire én asszociáltam.)

Akkor, ott úgy éreztem, hogy én más fajta figyelemre vágyom, nem csak holmi sztenderd udvarias formulára. Némi mérlegelés után fogtam magam, és eljöttem a dedikálásról.

Ma valahogy nem akartam a sokadik elvarázsolt lányka lenni. A koncert után valahogy nem éreztem azt, ami hajt egy fanatikust. Pedig tényleg kevés türelemre lett volna már csak szükség, és már egészen rendbe is sikerült szednem magam.

Különös.