Keresés ebben a blogban

2018. február 19., hétfő

Változások

Az életemben úgy félévente változások következnek be. Ezek a változások általában nem egyszerűek, nem hátradőlve a kanapémon nézem végig őket. Egyáltalán nem könnyű. Sőt, azt sem tudom, mikor lesz végül könnyebb.
Kapuk, amelyek bezáródnak, hajók, amelyek süllyednek, s új ösvények, amik talán jó irányba vezetnek.

Amikor kiskölyök voltam, mindig azért akartam felnőtt lenni végre, mert akkor senki mondja meg, mit tehetek és mit nem.

Ez bizonyos szinten meg is valósult, de valójában csak annyi változott, hogy új feltételrendszerhez kell igazodni.
Amelynek általánosan 3 elemét emelem ki, melyek érzékeny egyensúlyban vannak egymással:
- anyagi biztonság
- lakhatás
- érzelmi biztonság

Ha csak kettő van meg ezek közül, azzal már lehet dolgozni a 3. feltétel teljesüléséért.

Ha a magam helyzetét vizsgálom, azt kell mondanom, hogy lakhatás szempontjából most szerencsés vagyok, mert igazán jó az albérletem. Ide haza tudok jönni és kipihenni a rám rótt terheket.
Ideje volt már, a korábbi szituációkban rengeteg kellemetlenség merült fel, amit nem kívánok senkinek.
Aztán a munka: 10 hónappal ezelőtt végre egy olyan munkahelyet szereztem, ahol hagyták, hogy embernek érezzem magam. A cég problémái sajnos túlnőttek azon a szinten, amit kezelhetőnek nevezünk, így ez is abbamaradt. Most új helyre megyek. Nem lelkesedek, mert felesleges, a próbaidő meg a tapasztalatok sora viszont hosszú.

Végül az érzelmi biztonság: nos...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése