Jó bizony, három napot Áronommal töltöttem kettesben, és nagyon jó volt vele lenni. Mondjuk a hülye kis macsekok nyávogása miatt a hajnali kelés kb. olyan volt, mintha újszülött gyerekre vigyáztunk volna, és konstatáltam, hogy ezt nem bírnám hosszútávon. Közben olyan is volt, hogy kellemesen aludtunk volna, amikor sutty, egy macska repült át a fejem fölött. Nem tudtam megijedjek-e vagy nevessek...
Egyik reggel arra ébredtem,hogy ott gőzölög a tea az ágy mellett, jól esett a gondoskodás.:) Vacsira pedig édes párom fantasztikus salátát talált ki. Annyira innovatív!:D Egyébként eddig ha volt egy emberi kapcsolatom valakivel, általában én voltam a megoldó fél, igyekeztem erős lenni, vagy erősebb, mint a gondjaitól el nem igazodó fél. Nem lehettem gyenge, és nem is akartam az lenni, nem jó érzés!:D Meg én vagyok olyan önfejű, hogy nem hagyatkozom más tanácsára. Egyik fülemen be, a másikon ki. Nagyon nagy hatással kell lennie rám az illetőnek, akinek a szavait mérvadónak veszem. Például Szente Vajknak, Lauri Ylönennek is hívhatják az illetőt, akkor hallgatnék rá. Egyébként Schrotira is hallgatok, mert szerintem van annyi esze, és van akkora realitás érzéke, hogy az ő véleménye értékessé váljon számomra. Akkora realitás érzékem mondjuk nekem is van, hogy kiszűrjem, ha valaki kamuzik. Na mindegy.
Visszatérve a gondolatmenetemre: a mai nap nagyon érdekesen zajlott, ugyanis a nagybátyám felhívott telefonon bocsánatot kérni, aki a gyökér, agymosott, hithű narancs politikai nézetei és a fiatal, kicsit nyitottabb szemléletem miatt ostoba liberális semminek nevezett, akinek szerinte nincs joga véleményt alkotni.
Természetesen én ezt komoly sérelemnek veszem, és nem is számítottam erre. Nem szégyellem, bőgve rohantam ki a mosdóba, majd a hazautam is,és az egész délutánom könnyekben ázva folytatódott. Tudtam, hogy ezt az alázást nem érdemlem meg. Vitánkban jó érveket hoztam fel, és ha ő nem lenne ilyen elvakult, észrevenné, hogy igazságos szituációban az én véleményem lenne a valósághoz legközelebb álló. Sajnálom őt, hogy ennyire átmosták az agyát, hogy az észérvek helyett a személy sértegetésével igyekszik felülkerekedni a másikon.
Tehát ma felhívott, azt mondta, hogy ő nagyon sajnálja, amit mondott, nem úgy gondolta, nem akart megbántani. Oké, én majdnem elbőgtem magam. De helyette komoran és szűkszavúan válaszolgattam kétértelmű dolgokat. Ezt így nem lehet semmisé tenni. Gondolkodott volna akkor, hogy az unokahúgával hogyan beszél... azt mondtam, talán megbocsátok. És azért sírtam, miután letettem a telefont, mert nem tudom feldolgozni ezt. Ha egy idegen az arcomba mondja, hogy gyökér vagyok, oké, nem érdekel. De ha egy rokon, akiben bíztál eddig... ja és persze irigységből a páromat is sértegette.
Na mindegy, felmentem a fürdőbe, és újra sírtam. Bárcsak hozzám se szólt volna...
aztán lejöttem,és Áronomhoz bújtam. És most jön a lényeg: ezt nélküle nem bírnám ki, vele erősebbnek érzem magam. Nem mondtam semmit neki, de így is éreztem,hogy mögöttem áll, és ez fantasztikus érzés. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése