Tegnap este tehát eljutottunk HIM koncertre. Elbénáztam az idegenvezetést, és átvert a BKV, ezért negyed órát késtünk, de a jó oldalát kell nézni: legalább semmit se láttunk az Anti Fitness Clubból. Sajnos ők voltak az előzenekar. Tudatosan nem kedvelem őket, nem csak szájkarate, ugyanis direkt rájuk kerestem, belehallgattam néhány számba. Határozottan nem tetszik. Találtam rá egy megfelelő jelzőt, de az nem igazán képernyőképes (emberi vagy állati eredetű, erősen szennyezett folyadékkal vegyített emésztési végtermék) . S itt az első kérdésem: miért pont őket választották? Ez örök dilemma marad. A másik meg az, hogy : hogy a fenébe nem tudta 10-13 éven át elintézni egy magyar klub vagy fesztivál sem, hogy eljöjjenek?
Na mindegy. Nekem tetszett a koncert, Ville nagyon jópofa volt, mókásan tipegett, kissé nagypapásak voltak a mozdulatai. Szépen, konszolidáltan öltözött fel, de a cigi azért ott füstölgött a szájában.:) Azt éreztem már a színpadképet látván, hogy ők teljesen rutinból tolják az egészet, annyira természetesen mozogtak ott fenn. Nem volt műbalhé, cicoma, csak jöttek, lenyomtak pár számot,és kész. Ville néha motyogott, de ahol álltam, nem nagyon hallottam ki, hogy mit. Sebaj. Egyszerű volt és nagyszerű.
A hangosítást nem éreztem a HIM-hez méltónak, de rosszabbal is találkoztam már. Tudtam élvezni a zenét. A közönség sorai közt volt egy-két oda nem illő lélegző, de nem gondolkodó objektum, de az engem ért ingerek sokkal kellemesebbek voltak, mint a Brainsen. Itt éreztem, hogy olyan emberek vesznek körül, akik szeretik azt, amit én, és boldog voltam, hogy finneket láthatok a színpadon. Itt a kísérőket leszámítva mindenki tudta, hogy mire számíthat. Jó volt.:) Örültem, hogy valakinél láthattam finn lobogót.
Tegnap este egy időben a HIM koncerttel kihirdették az egyetemi felvételi ponthatárokat. A nem hivatalos eredményeket 8 óra után valamennyivel SMS-ben megkaptuk. Három jó barátomnak meg is mutattam ujjongva az üzenetet, és tök aranyosak voltak, nagyon örültek, jó volt látni.:)) Aztán egyszer csak odaszólt egy ismeretlen csajszi, hogy ne haragudjak, de látta az SMS-t, és szívből gratulál. Nagyon kedves volt, örültem neki is.:)) Ezután tényleg éreztem az összetartozást. Így kellett volna mindenkinek a másikhoz viszonyulni. Nem fellökni, és megrémült orrszarvú módjára végighasítani a tömegen. A finom és kellemes dolgok híve vagyok. De ez a szituáció arra biztatott, hogy igenis higgyek abban, hogy a zene képes összekötni az embereket.
Tehát emlékezetes koncert volt, amely kezdését ugyan lekéstük, de 3 nagyon jó emberrel voltam ott, Ville-ék is odatették magukat, és itt derült ki, hogy szeptembertől azon 10 szerencsés közé tartozhatok a 40-ből, akik lehetőséget kaptak arra, hogy elvégezzék az agrármérnöki mesterképzőt. Ráadásul nem kell Móvárra mennem, így közel maradhatok a Pesten megszeretett ismerősökhöz, helyekhez, stb.
Szóval jó lesz ez. Már csak egy plusz nyelvvizsga kell. Meg kijutni Finnhonba.
Szóval jó lesz ez. Már csak egy plusz nyelvvizsga kell. Meg kijutni Finnhonba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése