Végre leesett neki,hogy nem leszek senkije.Elvetemült.Egy éve is pont ez volt,de nem fogta fel,hogy nincs szükségem rá.Nem hagyott békén,pedig a jó modor keretein belül minden eszközzel tiltakoztam,és egy apró reménysugarat sem adtam neki.Egy ember,aki egoista,és kezd kiöregedni,kopaszodni,és majdnem kétszer annyi idős,mint én,azt akarja,hogy a "múzsája" legyek.Hányinger kerülget,ha rá gondolok.Nincs ennek az embernek reális önképe???Önimádó,ráadásul rettenetes verseket ír.De ő a világ közepének hiszi magát.Ezt persze az idióta embereknek köszönheti,akik nem hajlandóak megmondani neki az igazságot,hogy mindaz,amit csinál felér egy salakdombbal.Sőt,annyit se ér.Ez az ember nem a földön jár,ebben biztos vagyok.Itt van,ilyen korban,se családja,se élete,se barátja,csak az "elképzelt" karrierje van,meg az a sok jópofizó,aki azt gondolja,hogyha tartják vele a kapcsolatot,akkor a modern magyar irodalom részesei lehetnek.De nekem kéne elmondanom,hogy ez felér a nullával,vagy rájön egyszer saját maga?
Egyszer biztos rájön,de akkor kegyetlen lesz a felismerés.Belenéz a tükörbe,lát majd egy a végét járó,magányos,üres,megcsömörlött embert.Nem lesz,aki a betegségben ápolja,nem lesz,aki eltemesse.
Bennem ne keresse a fiatalságot,bennem ne keresse a szerelmet,mert nem leszek a Csinszkája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése