Huhh,nehezen jönnek most a szavak,de megpróbálom leírni a dolgokat. Szóval tegnap este elmentünk az idei első Campuson tartott bulira,nekem meg ez idén az első egyetemi bulim.Végre kaptunk engedélyt,hogy az egyetem épületében rendezhessünk ilyet újra,mert ugye a West Balkános ügy miatt ezt is betiltották.
Térjünk a lényegre.Egész héten úgy gondoltam,hogy nem fogok elmenni,mert minek.P.-vel is összevesztünk,vagyis ő nem szólt hozzám pár napig.Nagyon szomorú voltam emiatt.
Végül csütörtök este Réka írt,hogy valaki eladná a jegyét
és úgy voltam,hogy egye fene,megveszem tőle.Amúgy nagyon haza akartam menni,de hozzá kell magam szoktatnom ahhoz,hogy kéthetente járjak csak haza,mert a vonatjegyet így meg lehet spórolni.
Ráadásul jött a M.Z. is,akit január óta nem láttam,mert otthagyta a szakot.
Este P.-vel sikerült beszélnem,és végre megenyhült,aztán kitalálta,hogy menjünk együtt meg barátnőjével(F).Kezembe nyomtak valami sárgadinnye ízű likőr-vodkát,annak úgy felét meg is ittam,P. egy üveg Martinit pusztított,a barátnője pedig Rosét.
Beugrottunk Pinyóba,jött a Sz.D.alias Grízgombóc,és az új csaja,meg valami ismerősük,aztán még kinn találkoztunk Rékáékkal,és beszivárogtunk.Egész sokan voltak11-kor:D
Összefutottam a drága Gy.Z.-val(GT-s csoportvezető), jól megölelgettem,aztán azt mondta,hogy majd táncolni szeretne velem. Aztán hamar megtaláltam a kiskögamos haveromat,Gyuszit,aki 2 másik külsős barátjával jött.
Az egyik hamar le is csapott rám.Olyan aranyos kis szöszke srác.Ő a Marci.Gyuszi és a másik haverja mindig eltűntek,Marci meg állandóan ücsörögni akart...én meg persze ittam annyit,hogy az alapvetően sürgő-forgó formám még aktívabb legyen...nem bírtam megmaradni egy helyben.Aztán táncoltunk Marcival.
Tetszett,hogy nem tapizott...az a véleményem,hogy alapvetően nem szabadna első alkalommal,ismeretség nélkül úgy táncolni valakivel,mintha függőleges ágyban lennénk...
Rengeteg ismerőssel találkoztam.Burzsujka is ott volt,örömmel üdvözöltük egymást.Most már azért úgy érzem,optimalizálódik a viszonyunk.Marci meg is jegyezte,hogy olyan,mintha mindenkit ismernék ott.:)
De igazából volt egy különleges ember,aki a legjobban befolyásolta,hogy elmentem oda.
Talán éjfél is elmúlt,mikor megjelent M.Z. A férfi,aki megtestesítette az akkori ideálom,akibe beleszerettem GT-ben,akinek életemben először elmondtam,mit érzek ,aki többször is összetört és olyan közvetlen ,kedves,s közben elérhetetlen volt...
Azt írta a napokban,hogy megváltozott,másként öltözködik,a haját is levágatta. Féltem elképzelni,milyen lehet.
És az az igazság,hogy nem változott sokat.:) Ugyanaz a kedves arc,az a mosolygó ajak,a bágyadtan pislákoló szemek....igazából azon lepődtem meg,hogy úgy emlékeztem,sokkal magasabb.
Sokkal jobban éreztem magam most vele,nyitottabbak voltunk mindketten.Részben azért,mert már nem érzek semmit iránta,meg egy picit felnőttem hozzá.Ugye ő 3 évvel idősebb nálam,és én sem fiatalodtam az idő folyamán.:)
Őt is megölelgettem,beszélgettünk,megosztottam vele a söröm,megsimiztam a buksiját...elmondta,hogy a barátnője szakított vele kedden.Bánatos volt a drága szívem és fáradt. Igazából nem érdekelt,hogy nem pörög úgy,mint én.Csak tisztán örültem neki,hogy végre,újra ott van mellettem.Aztán felmentünk a másik terembe körülnézni.Nagy volt a tömeg,én meg mentem a sűrűjébe,hátranyújtottam a kezem,és megfogta.Közben azon gondolkodtam,hogy egy éve álmodni se mertem volna,hogy egymáshoz érünk... aztán hamar elhúzta,mikor átvergődtünk a tömegen.De ez nem meglepő.Legalább addig is élvezhettem.XD
Aztán megtaláltuk P.-t és a többieket.Elkezdték a Mizut játszani,elkezdtünk ugrálni,táncolni rá,M.Z.-t is rá akartam venni,de ő nem akart.Nem az a táncolós típus..és nem is ivott eleget. Leültünk,néztük a többieket,beszélgettünk.Nagyon picit hozzábújtam...ügyeltem,nehogy ösztönszerűen ráhajtsam a fejem a vállára...ez nagyon furcsa.A "tudatos"vonzalom már nincs meg,és mégis...nemvolt rossz az érintkezés.Sőt! Kellemes volt és olyan, mintha egy olyan embert ölelnék,akivel kölcsönös a bizalom,mint egy testvérrel ,szóval olyan érintés,amit nem bánok meg soha.:):):):)
Ő előbb elment,mert fáradt volt,és akkor sem engedtem el elölelés nélkül.Büszke vagyok magamra,hogy nem nyafogtam,hogy "ne menjeeeel".Megértettem,hogy mennie kell.Kész.
Azt bántam,hogy Gy.Z.-t nem találtam,pedig megkérdeztem fél HÖK-öt,hogy nem látták -e.
Most már nem érdekel,mert visszagondolva nagyon jó estét zárhattam,ha nem is volt a végére hangom.:D
Ja,és K.-nak eszébe jutottam úgy 2hét üresjárat után...de legalább írt,direkt megvártam.:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése