Tavaly ilyenkor javában készültem az érettségire,és még nagyon nem tudtam,hova fogok jelentkezni.
Céltalan voltam,mint ahogy sok más társam is.Sopron egyik gimnáziumában tanultam,tehát még irányadó ötletem sem volt,hogy merre tovább. Két dologgal kellett kezdenem valamit: egy földrajz és egy angol érettségi. Valljuk be,ezzel nem sokra megy az ember fia.
A leadási határidő előtt 2 nappal már éreztem,el kéne dönteni,hogy mit jelöljek.Egy kis családi noszogatás és az abszolút céltalanság hatására bejelöltem a BCE-t. Első helyre. Csodálatos szakot választottunk: fogalmam nem volt mire jó ez,és egyáltalán mit tanulunk majd. Életemben először vesztem össze apámmal. A felvételi miatt.De az én hülyeségem volt. Pestre akartam jönni. Utáltam előre ezt a helyet. Éreztem valahogy: ide fel fognak venni,aztán nyáron megérkezett a levél.(Naponta - már-már betegesen - néztem a postaládát...)
Felvételt nyert. Nem tudtam,hogy sírjak-e, vagy nevessek.
Ezután jött a következő kérdés: elmenjek-e a gólyatáborba, vagy sem? Az ismeretségi köröm70%-a le akart beszélni róla,talán emiatt is vágtam bele. Augusztus végén volt,egy hétig tartott. Azt kell mondanom,az volt életem egyik legérdekesebb hete. Egy kupac idegennel össze voltam zárva. Előítéletek nélkül,tiszta lappal kezdett mindenki. Mikor a végén átléptem a tábor kapuin, tudtam,hogy megváltoztam. Nem csak élményekkel, barátokkal,hanem tapasztalatokkal is gazdagodtam. Szeptemberben már alig vártam,hogy láthassam újra a GT-s ismerősöket...
Aztán eljött az is. Egyre több embert ismertem meg a szakomról,és manapság főként velük vagyok a legtöbbet. Találkoztam még GT-ben egy sráccal,aki nagyon tetszett. Szerencsére jó barátok lettünk,de sajnos ő a 2. félévtől már nem folytatta az egyetemet. Nem érezte magát eléggé erősnek és elkötelezettnek ehhez.(pedig ő 2 évet is agyalt,hova menjen).
Azalatt a pár hónap alatt rengeteg mindent megéltünk együtt az új ismerőseimmel. Eddig még nem tapasztalt kötődés alakult ki közöttünk.Egyébként én is el akartam hagyni a BCE-t,mert felfordult tőle a gyomrom,főleg vizsgaidőszakban. De valahogy mégis maradtam. És jól döntöttem. Legalább is remélem.
Úton kell lenni,nem szabad megtorpanni. Majd az út visz valahová. Azt hiszem nem gondolkoznék így,ha nem lennének körülöttem a barátaim, akikért érdemes felkelni,hogy beérjek 8-ra , akár a világ legunalmasabb órájára is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése