Az egykori egyetemi barátom ismét felkeresett, jelezte, hogy az országban van. Egy ideig hezitáltam, miként is reagálhatnék erre. Egyet tudtam, hogy nem állok készen vele találkozni. Az a fajdalom, az a felismerés, ami tavaly novemberben a találkozásunkat követte, már tartózkodóvá tett. Azt hiszem, nincs már közös ügyünk, sok mindenre rádöbbentem, amikor a pszichodokimmal átbeszéltük ezt az ismeretséget. Hagytam magam bántani, naivan. Most meghoztam a döntést, őt már engedem többé, hogy bánthasson. Nagyon határozottan közöltem is vele, hogy nincs apropója a találkozásnak. Remélem megbékél. Ő is és én is. Bátor voltam, és utána a megkönnyebbülés ismeretlen érzése fogott el. Pontot tenni valami végére, csodálatos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése