Keresés ebben a blogban
2014. július 16., szerda
Continoom - A stíluskavalkád
Most tudtam meghallgatni teljes egészében a várt alkotást. Tegnap még a kis gagyi Samsungomból és mobilnetből kisajtoltam 2 percet, és közben volt időm gondolkodni a dalról, megfogalmazni a véleményemet.
Első hallgatásra azt tudtam mondani, hogy ez a dal eléggé komplex, ezért részleteiben kell vizsgálni, és ez a dal részleteiben jó. Az elején az ének egy kicsit a Depeche Mode-ra emlékeztet, de érzem benne Peti Tűzmadaras mivoltát is. Nem egyszerű egy profi metál énekesnek levetkőzni a metálhoz illő éneklési technikákat, még akkor sem, ha a választott stílushoz nem biztos, hogy teljes mértékben passzol. Némelyik részletnél úgy éreztem, hogy az énekes hangja túl jó, túl tiszta, túl határozott/merev. Ez nem feltétlenül gond. Minden újdonságot el lehet fogadtatni, és ha továbbviszi Peti ezt a vonalat, a saját elképzeléseire hagyatkozva, úgy sejtem, meg fogja találni a közönség azon rétegét, amely úgy képes elfogadni a Continoomot, ahogy azt a művész úr megalkotta.
Néhányunknak talán zavaró lehet, hogy újszerű koncepciót kaptunk, hogy több stílus keveredik benne olyan módon, ahogy eddig nem igazán tapasztaltuk. Ezért könnyű azt mondani rá, hogy nem tetszik, vagy a hallgató éppen "rossz" jelzővel illeti. Véleményem szerint hiba lenne egy hallgatás után elítélni ezt az alkotást. Nem vagyok zenész, csak összehasonlítani tudok, vagy arra hagyatkozni, amit a saját érzékszerveimmel tapasztalok, és persze érzékelem, hogy vannak benne olyan részletek, amik talán egy kis módosítással jobban estek volna a "hallókészülékemnek".
Szimpatikus az alkotó részéről az a hozzáállás, hogy valami újat akar létrehozni, és hogy mer változtatni. Erre pedig szükség van. Én pedig nagyon is nyitott vagyok a változásra.
Amikor bekapcsolom a rádiót, és egyik csatornáról a másikra kell tekernem, mert szörnyűbbnél szörnyűbb tucatzenéket adnak le, majd inkább az áldott csend mellett maradok, mindig rájövök, hogy kell a frissítés. Annyira lelketlen ez az egész zeneipar idehaza. Miért nem lehet jó zenét hallani a rádióban? Miért kell elfogadni a vinnyogást, az igénytelen szennyet? Egyáltalán: ha képzett emberek írnak és adnak elő zenét, miért nem írnak jót? Képesek lennének rá, nem? Félnek, hogy az emberek jól éreznék magukat tőle?
A videó képi világa nagyon tetszik, szerintem passzol a dallamvilághoz. Annak elemzését most kihagynám.
Most újra párhozamot tudok vonni a két, számomra legkedvesebb finn és magyar zenész közt.
Sokan nem tudják, hogy Lauri, a Rasmus énekese is szólókarrierbe kezdett. Részben neki köszönhető, hogy a Schroti által bemutatott Enlighten -t nem utasítom el élből. Rettenetesen nehéz volt elfogadni Lauri éles stílusváltását, de az idő múlásával megtaláltam magam abban a zenében is. Megtanultam nyitni az új felé. Ha sikerülne ez a metál és Tűzmadár rajongóinak, akkor talán könnyebben megkedvelik Continoomot.
Az összehasonlításhoz azt is hozzá kell tennem, hogy míg Lauri mögött minden dalhoz és kliphez emberek "tömege" állt sorban, hogy segítsék munkáját, addig Peti csaknem önállóan készítette el ezt. És tagadhatatlan, hogy színvonalas alkotás lett.
Visszatérve a furcsaságokra:
Régen is voltak különös jelenségek, mint például Galla Miklós zenei alkotásai, amik nem feltétlenül lettek széles körben kedveltek, mégis a maga nemében nagyot alkotott. Olyan, mint a GM49, (tudtommal) nincs több a világon, és szerintem ez már valamilyen jellegű sikerként könyvelhető el.
Ha a Continoom valami újnak a kezdete, ami jobb irányba tereli a hallgatóságot, akkor azt gondolom negatív bírálatlanak nincs helye. Kívánom, hogy Schrotinak teljesüljenek a formációhoz fűzött reményei,és kíváncsian várom a folytatást.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése