Most kezd tudatosulni bennem, hogy vége a dolce vitámnak Budapesten. Eemil is hazament erre a nyárra, talán őt már soha többé nem látom, drága kicsi finnemet.A szaktársaim ügyét mát lezártam magamban, mindenki szétszéled. De azért van néhány barát, néhány jó ember, akik nélkül rossz lenne létezni. Akárhova is kerülök, Áronomat nem adom semmiért. Aztán ha máshová megyek-mert a köcsög Corvinuson nem indul a szakom-, akkor nem tudok gyönyörködni többet a Nyugati aluljáróban, a Blaha különleges élővilágán, vagy az ütött-kopott falú, kutyapisitől bűzlő utcákon. Komolyra fordítva a szót: hiányozni fog a város, a Duna, a Madách Színház, bár egy jó ideje nem voltam ott, mert a Mary Poppinstól és a Mamma Miatól leginkább agy****-t kapok.:). Hiányozni fog, hogy nem lesznek random hülyeségek és random idióták az utcán, nem lesznek nagykövetségek meg kormányhivatalok, meg Parlament, meg Margitsziget meg Városliget, és random koncertek, amikor kitolom a képem az utcára. Mert bizony itt Pesten vannak. Itt van minden, és magyar viszonylatban ez a világ közepe, akármennyire is fújnak a vidékiek erre a kijelentésre. És hiányozni fog, hogy nem lesz lehetőségem egyszerűen olyan koncerteket, rendezvényeket elérni, ami nekem számít. Vagy bármilyen kulturális eseményt. Mert hiába nyavalyognak a budapestiek a BKV-ra, azt el kell ismerniük, hogy itt az egész város rendes lefedettségű közlekedési hálózattal rendelkezik. Nem is kell autót fenntartani,és A-ból B-be szinte biztosan el lehet jutni, viszonylag könnyedén. Azt pedig elég nehéz kivitelezni más városban, hogyha pl. vasárnap este 6-kor el akar menni az ember pénzt váltani, gyógyszertárba, élelmiszerboltba, vagy éppen jancsiszeget venni, akkor kilép az utcán, és nyitva áll előtte minden. Itt nincsenek korlátok, itt bármi és bármikor megvalósítható. Nem úgy egy kisebb városban, vagy vidéken.
Nem látom egyelőre a következő lépést. Azt csak a felvételi eredmény határozza meg. Óvárra pedig kérem szépen, úgy tűnik, hogy tárt karokkal várnak. Amúgy egyik,általam megjelölt szakot sem érdemes folytatni, sok hasznuk nincs,és szívem szerint levelezőre mennék, vagy valami jó, környezetvédelmis céghez dolgozni, akár minimálbérért is...nehéz lesz,de megoldom. Olyan nincs, hogy nem lesz sehogy,mert mindig van valahogy. ( Na, Oravecz Nóra, ilyen nagy bölcsességet nem tudsz mondani,mi?:D Tudom, tudom, ez már felsőfok. )
Mindig elfelejtem, hogy én egy független és szabad lélek vagyok, és szárnyalhatok, ha akarom. Csak néha túlságosan ragaszkodom a materiális javakhoz. Vannak nagyszabású terveim, de azok eléréséhez talán el kéne engednem pár dolgot. Mindig rá kell jönnöm, hogy az, hogy melyik városban, országban kezdek el tevékenykedni, az rajtam múlik. Minden rajtam múlik. Na ezt jól megbeszéltem magammal.:D
Szóval 22 évesen, egy db diplomával a zsebemben hosszú útnak indulok. Lesz, aki mellém vagy ellenem szegül, lesz, aki elvész a ködben, mely a múltat fedi, biztosan találok még nevető, mosolygó vidám lelkeket, akik épp oly értékesek, mint azok, akiket egykoron ismertem. Lesz,aki hamarabb búcsúzik, és olyan, akitől én köszönök el idő előtt. Csak előre kell figyelni, és menni, menni, menni, míg valami nagyot vagy fontosat elérünk, aztán útnak indulni újra és újra.
És akkor ide csatolnám a Junkiestől a Szabad a pálya című remek és kifejező dalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése