Üresnek és csalódottnak érzem magam,amikor arra gondolok, hogy amit kértem, nem kaptam meg. Barátságot, szerelmet, lehetőséget, bármit. Engem soha nem az anyagiak hajtottak. A társadalom szerves részének lenni, visszajelzéseket kapni, érezni,hogy igénylik a jelenlétem...ez a lelki táplálék, vagy minek is nevezzem a legfontosabb nekem, és ezek hiánya miatt van néha lelkemben űr. Persze nem mindennap jut eszembe, mert mélyre elnyomom magamban, és igyekszem a jelennel foglalkozni. Mégis, ha meglátok egy olyan képet, eszembe jut egy olyan ember neve, vagy látom, hogy másnak sikerült az,amit én akartam elérni, akkor úgy gondolom, hogy talán járt volna, talán megérdemeltem volna, de mégsem értem el...