Keresés ebben a blogban

2014. április 17., csütörtök

Néha nem szabad megállni

No, az életpontjaimhoz egy mai esemény jócskán hozzátett párat. Jó néhány hónapja folyton fáj a csípőm, elmentem a kórházba, azt mondták menjek gerinctornára, mert ez a gerincferdülésből ered,és ez egy egyszerű derékfájás. Majdnem kiröhögtem a dokit, a jó édes faékje, na az az egyszerű, gondoltam. Úgy éreztem, hogy ez a diagnózis nem megfelelő, nem megoldás. Végül a távolság csökkentése és a költséghatékonyság miatt is úgy döntöttem, hogy Pestre helyezem át a probléma megoldásának helyszínét. Sopronban egy alkalommal mentem el gerinctornára, onnan úgy jöttem haza, hogy erősebb volt a fájdalom, mint előtte. Megint megszólalt bennem a vészharang, hogy ez így nem lesz jó. Így hát kértem egy pesti kórházba orthopédiára beutalót. A háziorvosnál természetesen nem tudtam elmondani, hogy "megérzéseim szerint" nem vizsgáltak meg rendesen, mert a tudomány az ilyenekre nem hagyatkozhat, inkább rávezettem a dokit a beutaló megírására.

Beutaló, bejelentkezés a rendelésre megvolt. Aztán ma elmentem a pesti rendelésre, és úgy voltam vele, hogy az se baj, ha a soproni doktornak igaza volt, nekem ide el kell jönnöm. És jól tettem, hogy nem hagytam annyiban. Egy teljesen új diagnózist állított fel az orvos, aminek köze nincs a gerincferdüléshez. Továbbá ugyanazzal a panasszal teljesen más vizsgálatot végeztek el rajtam, mint Sopronban. Bevallom, most nagy kő zuhant le a szívemről, kicsit megnyugodtam, mert végre kielégítő választ kaptam a kérdésemre.
Érdekes helyzet áll fenn: a mai,és általam elfogadott eredmény szerint pihentetni kell az izmokat,és csökkenteni a gyulladást bizonyos gyógyszerekkel. A korábbi vizsgálat szerint pedig rendszeres gerinctorna kellett volna, ami így utólag áttekintve az ügy alakulását, még ronthatott volna az egészségemen. Ennek örömére beteszek egy üveg vizet a fagyasztóba, hogy holnaptól jegelhessem 3 hónapja gyulladásban leledző izmaim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése