Átértékelve

   Amikor egy közeli ismerőssel történik baj,akkor könnyen át tudunk értékelni bizonyos dolgokat. Milyen jó is nekem,hogy itthon vagyok,teszem a dolgom szabadon,tervezgetem az életem,mert még bizony előttem van a java.Van egy fiú,annyi idős mint én,és múlt péntekig ő is ezt tette,de most...
  Attilának hívják,és talán kedves olvasó hallottál is róla,arról a 22 éves bölcsész hallgatóról,aki titokzatos módon eltűnt a világ szeme elől Budapesten.Ismerem őt,4 évet lehúztunk együtt a gimiben.
   Mi lehet most veled?Hol jársz?? Először azt hittem,csak vicc,mert ezek a fiúk már csak ilyen viccesek,de most már nagy bajt sejtek. Múlik az idő,és semmi hír felőle.Aztán belegondolok újra,hogy ismerem...a hangját,az arcvonásait,a stílusát. Igen,a káró mintás ruha már a védjegyévé vált akkor.Aztán elkerültünk külön egyetemre,de ugyanazon városba,ám érettségi óta csak egyszer ültünk össze páran beszélgetni a régi osztályból.Azt gondolom,hogy ez rendben is van,mindenki járja a maga útját. Csakhogy most egy utat járunk mindannyian...a félelem,a féltés és talán a remény útját,miatta. S ahogy ezeket a sorokat írom,könny fut a szemembe. Félelmetes ez a világ.Elképesztő,hogy ilyen megtörténhet,hogy nyomtalanul eltűnik valaki,ráadásul egy elég forgalmas helyről.Nagyon szeretném őt újra látni,tudni,hogy rendben van.Aztán persze menne az élet ugyanúgy tovább,és lehet legközelebb 10 év múlva találkoznánk,de akkor találkoznánk,és ez a fontos. Ati,gyere haza,bárhol is jársz!!!!