Ha létezik szerelem a világon,akkor ez az.-gondolta magában Hanna,és hátradőlt a székén.A szobában sötét volt,és ő a plafont bámulta,de annyira belefeledkezett gondolataiba,hogy észre sem vette,mennyi idő telt el. Ezek a gondolatok a szívét melengették,és ha eszébe jutottak,tudta,most érzi magát a lehető legjobban.
-Abba kell hagynom,s tennem a dolgomat.Nem,ez nem jó így.A vágyainknak élni nem éppen szerencsés dolog!-folytatta tovább elmélkedését.-Ha tovább csinálom ezt,elmúlik felettem az élet.De...hogy hagyjam abba,ha ez az életem?Bolond vagyok,és ha nem növöm ki ezt a hóbortot,a végén még kényszerzubbonyban végzem.Úgysem értik meg sosem,pedig úgy szeretném.Ha legalább egy ember lenne a világon,aki ugyanazt érzi,amit én,ugyanazt gondolja,és ugyanaz a célja: szeretni azt,ami talán sosem jön el,mégis örökké mosolyt varázsol az arcára.-Hanna valóban őrült volt a világ szemében,de olyan ártalmatlan,akár egy lepke,aki szabadnak született,és nem tűrte a korlátokat.Csak a vágyainak élt,a szíve által kitűzött célnak,és ezt senki sem vonhatta kétségbe.Ezt a lányt nem érdekelte a csillogás,a hírnév,a pénz,sem óriási luxusvillák,nem akart bántani senkit sem,csak haladni a célja felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése