Visegrádi kalandozás

      E hetet kinevezték gyakorlati hétnek, a mai napon pedig a "kedvenc" tárgyamból kellett terepre menni.Visegrádon hegyet másztunk.Nos,egyetemi éveim legtartalmasabb kirándulását éltem ma meg.
     Reggel 7-kor indultunk a suli elől,2 nagy busszal.Amíg odaértünk,sikerült eleget aludnom. Azt kérték,hogy túracipőben menjünk,de mivel nekem olyanom nincs,elmentem az új sportcipőmben(én hülye),amire egy éve vadászok,és legalább kényelmes és nem ázik be.

A képemen a kereszt dominál,
hátrébb látható a Victorin emlékmű

  Egy általános iskolai visegrádi kirándulásról még derengtek emléklépek de egyik sem volt annyira hasznos,ugyanis a lényeget jól elfelejtettem: azt,hogy milyen mocskosul brutális meredek helyek vannak,és ott is csúszik a talaj,ahol nem kéne.Elindultam jó kedvvel fel a hegyre.Kicsit zilált mindenki,de utunk során találkoztunk 2 macskával és 2 kutyával,amik kicsit elterelték a figyelmem. Az első szakasz a Victorin emlékműhöz vezetett.Egy nagy V betű van egy számomra szinte lehetetlen helyen.De azért a kilátás nem volt rossz.Fotózgattam is picit,csak sajnos a kezdeti 16 Celsiusban rohamosan csökkent a kedves akksim töltése.No,sebaj!- gondoltam,és beleraktam a nadrágzsebembe,hogy majd a testhőtől felmelegszik.

A sípálya tetejéről ,még nem tudva,h
ogy a lehetetlenre kell vállalkoznom

     Ezután még mentünk jó sokat felfelé,elég meredek terepen,majd elérkeztünk egy lejtőhöz.De nem ám egy kellemes lankás lejtőhöz,hanem egy esésre és legurulásra tökéletesen alkalmas nedves füves domboldalhoz. Kitalálták,hogy másszunk le rajta.Először azt hittem,hogy poénkodnak,de amikor a tanár az út 1/3-ánál járt,leesett,hogy nincs más út... meg kell hagyni,rettenetes volt. A legtöbben állva valahogy lejutottak,de pár ember-köztük én is-guggolva és talpon csúszva élte túl a kalandot.Nekem nagyon csúszott a cipőm,és bukfencet sem akartam vetni azon a röpke negyed órás meredeken...a végén pedig a hiperszuper filatáskám és az egész nadrágom saras-vizes-füves lett.Ja meg az új cipőm is,de már nem izgatott,mert örültem,hogy túléltem.Sosem gondoltam volna,hogy én megteszem ezt,hogy ilyen meredek domboldalon valahogy lejutok...de sikerült,és nagyon vidám vagyok tőle!Egyébként élvezetes volt,amikor hirtelen megcsúsztam,és egyhuzamban legalább 3-5 métert siklottam lefele.Mintha csak víz lett volna alattam....de jöttek a gödrök és egyéb akadályok,így le kellett fékeznem magam.

     A tisztás alján leültünk pihenni egy Makovecz-féle épület előtt.Nekem nagyon tetszenek az ő általa tervezett építmények,bár sajnos nehezen fenntarthatóak.Itt találkoztunk az első kutyával,akit Fanninak hívtak.
A következő nagyobb pihenőnél összefutottunk az ellentétes irányból érkező másik csoporttal.Szegények akkor még nem tudták,mi vár rájuk.Itt csapódott hozzánk a második kutya,aki egészen a buszmegállóig hűen követett,s terelgetett minket.Nagyon okos eb volt,ha valaki kinyitotta a táskáját,már ott is termett,folyamatosan ellenőrizte a csapatot,hogy megvagyunk-e,és ha megálltunk valamit megnézni,ő leült a tanár mellé,és okosan hallgatta.

Ezt úgy nevezik: térélmény

    A túra második felén kellemes tempóban, emberi lábaknak viszonylag megfelelő terepen mentünk tovább,aztán jött az utolsó rész,ahol lefele mentünk a széttaposott gyökérzeteken, a vizes kövön és faleveleken...2 választás volt ekkor: vagy hagyjuk magunkat a fizika törvényei szerint mozogni,vagy komoly odafigyeléssel, apró,de biztos lépésekkel haladunk lefele.Én kombináltan jártam az utat.De persze hol esik el az ember lánya?Az ösvény egyetlen,kb. 10 fokú lépcsőjének utolsó fokán...:D Mondtam is R.-nak: Figyeld meg,hogy a végén még itt fogok...BUMM...és elestem.Aztán nevettem,mert ez annyira abszurd.:D Ez a hülye lépcső...fából volt kirakva,fényesre volt kopva.Mikor lezúgtam rajta,kapásból eszembe jutott,hogy a korábbi kirándulásom során is szidtam...sebaj,túléltem!!! Mindent,és nagyon jónak tartottam ezt a kiruccanást."Osztálykirándulást" még nem élveztem ennyire.Végre volt egy jó csapat,egy jó cél,és egy kis gravitáció!:D