Talán is jobb,is ha az ilyen gondolataim csak olykor bukkannak elő,mert abszolút negatív irányba vezethet,ha hagyom.Most,hogy 2 héten át egyedül vagyok a lakásban,túl sok időm van gondolkodni felesleges dolgokon.
Sajnos kedvem támadt K.-val találkozni,pedig már kismilliószor elásta magát előttem,dehát gyarló az ember.
A tegnapi vonatutam során egy rocker ifjonc foglalt helyet mellettem.Eléggé hangosan hallgatta a metált még fülesen keresztül is,amit persze én nem bántam,sőt annyira tetszett a muzsika,hogy megkérdeztem,ki az előadó.Aztán onnantól kezdve tök jól eldumáltunk.Egy rendes, út- tévesztett művészlélekhez volt szerencsém,aki nagyon szereti a progresszív metált.Ebből kifolyólag elég sokat beszéltünk a zenéről,és kiderült,hogy ismeri K. bandáját. Ezek után én olyan szívből jövő tiszta szeretettel meséltem K.-val való ismeretségemről,hogy igencsak meglepődtem és megijedtem magamtól. Ez nem egészséges, és nem is logikus. Noha K. életem egyik legmeghatározóbb alakja,azt is elmondhatom róla,hogy ő az,aki a legdrasztikusabb személyiségváltozáson ment keresztül,és nem pozitív irányba.
Az,hogy beleszerettünk egymásba,a barátságunk egy részét megölte,mégis az a sok tortúra és az elmúlt egy év után, nem tudunk elszakadni egymástól.Mert ha utálnánk egymást,nem nevetgélnénk együtt önfeledten találkozásaink során,és nem is találkoznánk! A legutolsó összejövetelünk alatt olyanok voltunk,mint két szabadlábra helyezett cinkostárs, s ezután úgy éreztem,hálát kell adnom az égnek,hogy nem az én oldalamon van. Biztosan nem bírnám a csapongását,és a jól megalapozott gyanakvást,amit a jelenlegi barátnőjének el kell viselni. Az a lány még rám is féltékeny,azért,mert félti ezt a lököttet,hiszen szereti.
De K. ...ő olyan,mintha most bontogatná a szárnyait,most éli ki magát,mert mindeddig egy visszahúzódó,konszolidált ember volt. A legjobb,akit valaha ismertem.
Visszatérve a lányra: amikor találkoztunk K.-val,figyelmeztette őt,hogy engem nehogy elhívjon a lakásába...én pislogtam nagyokat,nem értettem miért feltételez ilyet a lány,amikor nem is tud rólam semmit.Végül K. kibökte,hogy neki a szemüveges nők a gyengéi.Ezt eddig nem tudtam.Valószínű nem túl rég fogalmazódott meg benne a dolog.
A bökkenő viszont abban rejlik,hogy ez az ember még mindig,vagy inkább újra a bizalmasának tekint,s bármennyire küzdök ez ellen,velem is ugyanez történik.Egyik nap a Facséra kiraktam egy új képet, amin abszolút nem hasonlítok magamra,sőt nem is tetszik,de az ellenkező nem a nagyfokú tetszését mégis kimutatta, többek között K. is, és sajnos örültem neki. Ez a történet rosszabb,mint egy Gossip Girl rész.Amit utálok,de néha mégis megnézem.XD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése