Keresés ebben a blogban

2012. április 1., vasárnap

Színházak éjszakája

           Óóóó,hát ott voltunk.Történelmi pillanatokat érhettünk meg több szempontból is.Egyrészt mert ez volt az első Színházak éjszakája rendezvény Pesten,másrészt pedig Tamásék "debütálásának" lehettünk szem-,és fültanúi.
           A Madách Színház-mondanom sem kell-kitett magáért.Széles mosollyal,energiával feltöltődve indultunk haza.Várva 10-20 percet a villamosra.De nem baj,megérte elmenni.Pláne így,hogy volt kiért izgulni.  2 osztály mutatkozott be,az egyik már végzett.Ügyes volt mindkét csapat. Kautzky Armand vicces volt a nyelvbotlásaival,Polyák Lilla pedig egyenesen Polyák Lilla,szóval csodálatos.Főleg amikor énekelt.:)  
          Elmentünk jó korán,kinéztünk 4 programot,amiből 3-at sikerült teljesíteni-kisebb-nagyobb nehézségek közepette.Elmentünk a Kolibri Színház Emil és a detektívek bemutatójára...az utolsó 5-6 percére értünk oda.Sajnos nem láttunk és nem értetettünk semmit.Ekkor elsétáltunk a Nagymező utcába ,ahol be szerettünk volna menni az Operettszínházba,de igazából mindenki más is pont ezt akarta.
Benéztünk a Tháliába,de valahogy oda se kerültünk be.Mondtak mindenhol mindent: megtelt,be kellett volna jelentkezni,menjünk a szervezéshez,húzzunk sorszámot,menjünk ide-oda...úgy voltunk vele,hogy akkor hagyjuk a francba az egészet.
Amúgy tök nagy nyugalommal átsétáltunk a Radnótiba.Épp közsminkelés volt,egy darabig néztük,aztán felismertem egyik szaktársamat a ruhatárosok közt.Ő a Szervét Tibor-féle beszélgetős programot ajánlotta,ahova -csakhogy legyünk valahol-bementünk.Meglepően jó volt! Két piros pont jár a Radnótinak!
1:Be lehetett jutni-némi ügyeskedéssel.
2:Jó volt a program.
Megállapítottam,hogy szervét Tibor egy nagyon aranyos ember.Kérdezgetni lehetett őt,és olyan kellemesen vitte az estet,képes volt egy csordultig tömött terem minden szempárját magára vonni,lefoglalni.
             Ezután tettünk még egy kört.Az Operettnél nem csökkent a sor,így újra a Tháliában kötöttünk ki,ahol meglepő módon sorszámokat osztottak a HOPPart koncertre.Nem tudtuk,hogy mit takar.De ha már ott voltunk a sor elején,hát kihasználtuk a lehetőségeinket. Fél óra alatt már egészen nagyra nőtt a sor.Egy férfi bejött, kissé idegesen,hogy létezik-e egyáltalán az a jegy,amire várnak annyian.Pénztáros néni beszólt,hogy persze: 20db. A férfi mégfeldúltabban mondott még valamit,aztán elviharzott.(Pedig 100,vagy több férőhely volt.Annyi embert is engedtek be végül.) A hosszú várakozás közben összebarátkoztunk egy picike nénivel,jól megbeszéltük vele,hogy milyen jó a Madách és a Csoportterápia és milyen ügyesen megírta a Vajk.=D
        Fél 11-kor kezdődött a HOPP art, először azt hittem siralmas lesz.Acapella. Néhány dal után egészen belejöttek.Nagyon vicces volt,hogy egy latin szövegű éneket is előadtak-de lehet halandzsa volt részben-és megemlítették benne a "Coriolanust",ami a Hacktionösök egyik fő ellensége.(Persze mindez jelenthet egészen mást is.)Úgy tűnt ezt a poént is én egyedül fogtam csak.Nem baaaj.Az egyik énekes csaj a Hacktionben volt szintén főgonosz.(Anno még egy Vodafonos reklámban őhozzá ment oda Vajk a "10 éven belül felszedek 10 kilót" szöveggel. Egész végig azt figyeltem,hogy vajon tényleg ő az? A TV-ben 40-nek,itt csak 26-nak tűnt.
    Aztán kénytelenek voltunk hamarabb elmenni,mert várt A Színház.A színészek el is köszöntek tőlünk.XD Mi is tőlük. Bocsi srácok,vitt a szívem a földi mennyországba.(Hoppá,ez egy kicsit elfogult?:D)
     Nagyon pörögtem.Fél 12-re oda is értünk,aztán sikerült a földszinten,bal oldalt az 5. sorban helyet foglalni.4.szék.Életemben először ültem a földszinten a Madáchban.Egészen más,felemelő hangulata van.Közel lenni a színpadhoz:pompás,isteni!
     A Madách az Madách.Ha premier van,ha Színházak éjszakája,vagy egy darab 88. előadása.Egy szó van rá: szeretem.Amikor odaértünk,szépen be lehetett állni a sorba,persze most is ügyeskedtünk egy picit.De végre elértük azt a helyet,ahol nem kell "helyjegy".800 főt-mondanom sem kell-nehéz koordinálni,de itt megtörtént a lehetetlen.:)Megtelt a színház,és nagyon örültem,hogy főként az én korosztályomból.
(Ó,most mondja Tomi,hogy ott volt Vajk a backstageben 11 környékén.Hajjaj...:D A 7. érzékem biztos tudta,és feltehetően 20%-a a jókedvemnek innen eredt.:P)
           Szóval,lakótárassal beültünk.Csodás díszlet volt.Előttünk ült egy BRFK-s kényszernéző,mögöttünk 2 csaj,akik még nálam is nagyobb színházrajongók.Igazából csak hallgatni kellett őket,és mindent megtudtunk.:D Balra tőlem egy fiú ült.Látszott,hogy nem érdekli az egész. Csapkodott,mocorgott,s mindezt folyamatosan.Persze a jobb daloknál lekapcsolta magát...vagy az előadó őt. Mellettem R.,lakótársam ámult és bámult,neki meghatározó volt ez az este,hiszen először volt a Madáchban.Nagyon örülök,hogyha az emberek szeretik azt,amit én is.Most őt is elvarázsolta a Színház,köszönhetően a nagyszerű produkciónak.
Az imént beszélgettem Tamással,és kérdeztem:izgult-e.Talán,picit.Számomra szívmelengető szerénységgel bírálta saját produkcióját.Ez jó.=)

Ezért a dalért külön köszönet jár az ifjú színészeknek. Nem számítottam rá,hogy egy szinte feledésbe merülő darabból-amit mellesleg kedvelek-kiemelik az egyik legszebb dalt.Ráadásul nagyon szépen énekelt az a lány!

Volt egyszer egy csapat-Más lesz a holnap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése