Lauri Ylönen & Pekka Kuusisto & Eicca Toppinen - Heavy (Live • Helsinki ...

Yeyeyeee

Elkészült életem első honlapja!

Yeyeyeyeee. Ingyenes, sok tudást nem igénylő honlapkészítővel csináltam, de akkor is, tök büszke vagyok magamra.:D Igaz, 10 éve a MySpacen komolyabb varázslatokat is műveltem, sőt vaktában már szerkesztettem működő HTML-t is, és ahhoz képest ez piskóta...de tök jó, hogy van, és hogy elkészült. Üzleti célokat szolgálva.:)

Nyomokban már józan észt sem tartalmaz

A BCE budai karainak SZIE-hez való kapcsolása számomra egy szomorú mozzanata a magyarországi oktatás átalakításának. Egyszer már próbálták, nem sikerült. Gödöllőről irányítani egy budapesti campust úgy, hogy a SZIE saját magával sem birkózik meg...nos, sok sikert hozzá. Meg kell említenem, hogy az Ybl Miklós Építéstudományi kar is a SZIE martalékává vált. Kezdetben a neves, színvonalas főiskola mára az országban az egyik legélettelenebb, leggyengébb és legélhetetlenebb sorvadó egyetemi karrá vált. És hogy miért? Mert a SZIE lenyúlta tőle, amit csak lehetett.
A BCE budai campusával, mint "zabigyerekkel" sem volt másképp, a pestiek kaptak minden támogatást, Budán pedig a vízszolgáltatást is kikapcsolták, az egyetlen, mindig tele lévő menzát megszüntették, egy rohadt falat nem tudtak lefesteni, hogy normálisan nézzen ki...
Szegény megboldogult Kertészeti Egyetem, a sorsa többé nem fog rendeződni.

Úgy sejtem, a budai campus a SZIE árnyékában sem lesz vidámabb hely. Értesüléseim szerint a kertész szakot megszüntetik Gödöllőn, Pesten megmarad, ám a Kertészettudományi karon oktatott környezetgazdálkodási agrármérnöki szak átvándorol Gödöllőre, ahol már eleve van BSc és MSc. Ez szakmailag helyes döntés, ugyanis a Corvinus egyáltalán nem jeleskedik az oktatáshoz kellő agrár tudásbázissal, sem szemlélettel.

De akkor felmerül a kérdés: a Kertészettudományi karon csak kertészmérnöknek lehet majd tanulni?
Vagy esetleg integrálja magába a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi kara?

De attól, hogy mindkét irányzat a "földet túrja", a kertész NEM agrár szakterület. Ebben az országban ezt sokan nem fogják fel. Pedig ezzel az ürüggyel (szándékosan ezt a kifejezést írtam) olvasztják bele
a campust a SZIE-be.

Nyilván egy külső szemlélőnek ez a témakör érdektelen, de az, aki benne volt, vagy épp elszenvedi az átalakításokkal járó zötykölődést, nem tudja szó nélkül hagyni a történteket. És mennyire nonszensz már az, hogy keresztfélévben teszik ezt meg?! Hogy lehet ezt megengedni, hogy merülhet ez egyáltalán fel, 2016-ban, Európában?

Gödöllőn egyetlen dolog működik jól: a Tanulmányi Osztály, és most ezt fogják központi tanulmányi osztállyá alakítani. A lelkes, elhivatott, emberséges és munkájukat nagy szakértelemmel végző tanulmányi osztályos dolgozók most kapnak egy pofont. Hogy miért?

Nem ismerem a részleteket, de ismerem az Ybl-ön és a budai campuson uralkodó viszonyokat a tanulmányi osztályokon. Tegyük fel, hogy ezeket a dolgozókat, a munkakultúrájukat, személyiségüket integrálják a gödöllői TO rendszerébe.

Egyszerű példával:
ha Szent István Béla 5-öst kapott egy feladatra, de vele egy csoportban lévő Budai Tekla Jolán csak 3-ast, Ybl Miki Zénó pedig 2-est, és a végső eredményt a csoporttagok jegyeinek átlagából kapjuk meg, na akkor mi lesz? Színvonalcsökkenés.

Persze majd ezt egymás közt megoldják, okosan. Pár év alatt.

Volt BCE-s ként és jelenlegi SZIE-sként úgy látom, hogy a két rossz közül a budai campusnak a nagyobb rosszat ítélték.

Felvágtak

Ha nincs gondom, csinálok magamnak.

De tényleg.

Ez a nap az, amikor oda a boszorkányságom. Avagy a finnek szerint boszorkányjegynek titulált anyajegyem.

Ki kellett vágatni, mert hülye helyen volt. Én meg bátor vagyok. Ja és azt hittem, tudom mire várhatok. Volt már 2 plasztikai műtétem Sopronban. Nyilván nem szépészeti, hanem egészségügyi, Mindkettő az arcomon, 5-5 perc, pikkpakk megvolt, miután kimentem a rendelésről, a kutyát nem érdekeltem.
  Na de most: ugyanezt vártam, de nem ezt kaptam. Első sokk: vegyél le mindent, és vedd fel a zöld orvosi gésa-ruhát. Tekergettem magamon, úgy 4-5-ször körbeért. Próbáltam megkötni, de sehogy se lehetett. Be kellett tuszkolni minden göncömet egy zárható öltözőszekrénybe, és még a szemüvegemet is le kellett venni. Cserébe kaptam egy szép műtőssapit vagy háló, vagy mi az.

Azon járt az agyam, hogy ők komolyabban gondolják az egészet, mint kellene. Talán nem is jó ötlet befeküdnöm kés alá, megvagyok én azzal az anyajeggyel! Vagy elmegyek más dokihoz, aki lefagyassza!

Na de továbbmentem, azaz átvezetett az apám korú műtősbácsi, és türelmesen kommunikált azzal az énemmel, aki éppen roppant vicces és érdeklődő kedvében volt, meg talán zizinek is tűnhettem kicsit. (No de majdnem 2 diplomám van, megtehetem, hogy fogyatékosnak tűnjek. Na nehogy már ne.:D)

Szóval felültem a műtőasztalra, jött az orosz dokinéni, összefirkált tollal, belém szúrt érzésre egy 15 cm-s tűt... amúgy ezek a tűk csodásra képesek, kihozták belőlem az operaénekesi rejtett tehetségemet. A dokinéni és segédje még mókázott is, hogy csak bátran daloljak, mert nincs oly messze az opera.

Teltek a percek, egy idő után furcsa volt, hogy nagyon elnyúlik az egész. Vajon miben lehet más ez az eset, mint a korábbi kettő?
Aztán hallom, hogy serceg valami, azt mondták, hogy vérzéscsillapító. Áhá, szóval éppen ömlik belőlem a vér- gondoltam, mivel elég hosszan alkalmazták az eszközt. A fantáziámban egy forrasztópákához hasonló műszerként jelent meg ez a cucc.

Hagytam is a fenébe a talányokat, inkább Ylvis és II/I dalokat énekeltettem a gondolataimmal.

Láttam közben, hogy egy ollót csereberélnek ki a fejem felett. Nagyon  kerestem rajta a vérfoltokat. De nem volt. Úgy éreztem, hogy varrják a bőröm. De amit hallottam, az kb. olyan volt,mintha éppen szabóollóval, rendkívül gyors mozdulatokkal vagdosnák a bőrömet. Aztán nem figyeltem tovább.

Vége lett, tündér módon segítettek a felülésben, a műtőasztalról leszállásban, hagytak észhez térni, pedig valójában semmi furcsát nem éreztem. Akkor kikísértek a váróba, ami éppen a dokinéni rendelője mellett volt. Persze mindent hallottam az aktuális páciensről abban a 10 percben, míg " megfigyelés " alatt álltam.

Durvább ez az egész, mint vártam. No de a jól megérdemelt nutellás kiflim segít azért túlélni a műtét okozta kellemetlenségeket.

A capella

Mindig ő

Nem szeretem a képmutatást. Volt egy általam imádott, rajongott ember, akiben olykor a példaképet is láttam, vagy valamilyen boldogságügyi megbízottat. Azt hittem, hogy tiszta, feddhetetlen. De már nem gondolom így. Van egy elvem, miszerint a csapongó ember nem megbízható. És ő csapong. Aki pedig nem biztos pont, hogy jelentene többet nekem, mint más földi halandó, aki az utcán szembejön?

Ma beszélgettünk a migráns kérdésről egyik barátommal. Boldog vagyok, hogy egy véleményen vagyunk. Sajnálom, hogy az embereket elvakítja a gyűlölet vagy a totális naivitás. Megszokhatták volna már, hogy semmi sem fekete vagy fehér.
Van olyan ismerősöm aki egyetemi oktató, vagy más olyan munkát végez, amihez minimum kell egy érettségi vagy egy fősuli, és mégis végtelenül naiv. És van olyan, akinek a migránsok soha nem okoztak problémát, és mégis a kormány propaganda szövegét fújják. Szemellenzővel. Úgy szólnék, úgy elmondanám az álláspontom...de nem teszem. Ahogy itt sem fogom megtenni. Azért is nem, mert nem kívánok róla vitázni. Mindenkinek megvan a saját maga igaza. Csakhogy ez nem fogja megoldani a helyzetet.

Harmadik témám: Ő. Mármint az a vidám zenész, akit ha hallgatok, mindig visszahozza az életkedvem. Az utolsó sorok szólnak róla, de mégis ő érdemli a legtöbb figyelmet. Személyesen nem ismerem- és nem is igyekszem ezt pótolni, ahogy évekkel ezelőtt tettem volna-, mégis úgy vagyok vele, hogy hálás lehetek azért, hogy betekintést nyerhetek a fejébe és a szívébe a dalokon keresztül. Hajrá Szabó Bazsi!:D

Perttu

Ez a csávó... baszki, annyira őrült. És szép. Találtam egy interjút, amit fekve készítettek vele és Paavoval. Úgy sejtem, hogy Perttu az Apocalyptica szépfiúja és bohóca is. Régóta követem őket, és ahogy láttam, ő sosem bírt nyugton maradni, vagy normális lenni. Ebben a videóban is vágta a fejeket, és elkaptam két tökéletes pillanatot... rocker csajok Casanovája.:)

Értem már

Egyik barátom Édesanyja 2 évvel ezelőtt, amikor észrevette, hogy rákos, úgy döntött, hogy a kezelés helyett a halált választja. És most pedig haldoklik, várja a véget, hátrahagyva egy fiatal fiút és a férjét, aki mindig a családjáért élt. Nem értik, nem értem. Azt mondta, hogy elege van az orvosi hercehurcából, 40 éve cukros, folyton ellenőrzés alatt állt, elfáradt.

Amikor jól vagyok ( ritka pillanatok ), akkor azt merem hinni, hogy az élet, a fiatalság és a pillanat végtelen. Akkor merek remélni és biztatni másokat is. De a nagy átlagban, amikor küszködök a fájdalommal, azt érzem, teher így ez az élet. Nem depressziós szöveg ez, csak arra próbálok rávilágítani, hogy alapvetően az ember nem arra van kitalálva, hogy konstans fájdalomérzete legyen. Egyszerűen nem működik akkor jól. Nincs kedve semmihez. Gyakran érzem én is ezt, bár az orvosok egyelőre nem tudják, hogy mi okozza ezt a fájdalmat. Elég léleksorvasztó dolog, hogy direkt kivonom magam a társasági életből, mert 30 percnél nem bírom tovább... Pedig vágyom a kommunikációra, csak nem tehetem, mert ha elér a fájdalom, nekem teljesen végem. Szóval ma meg tudom érteni jóbarátom édesanyját. Senki sem tudja, hogy ki milyen belső kínokat él át, miközben kevéske erejéből mégis rád mosolyog.

Nagyon fáj...most is...nem tudom mit tegyek, a gyógyszer sem csillapítja. Mit kívánok most? Az elmém azzal próbálja nyugtatgatni a testemet, hogy elképzeli: egy hideg fémes anyag veszi körül a fájó szerveket, beléjük folyik, mintha olvadt ólom lenne, majd kiharapja azt a részt, elviszi tőlem messze,és akkor soha többé nem fáj. Táplálékom nem lehet más, mint a víz és a levegő, néha ezt érzem. És mi van ha tényleg így van? Akkor elsorvadok. Vagy így, vagy úgy. Na mindegy. Előttem van még 3 vizsga, 2 tantárgy, meg még egy államvizsga. Csinálom, járom ezt az utat, de minden pihenőnél felteszem a kérdést: minek?

Milyen egy elcseszett élet ez.

Na én ezért nem akarok gyereket.

Egy évtized

Az Apoclayptica és Lauri együttműködéséből két csodálatos dal született. Éppen most jöttem rá, hogy ezen alkotások már 10 éve részesei az életemnek. A Bittersweet, melyben Ville Valo is énekel, 2004-ben jelent meg. Emlékszem, nem volt még jó és korlátlan internet, de valahogy csak letöltöttem azt a videót trükkös módon, iszonyat pixelesen, és imádtam. Arra is emlékszem, hogy a suli infótermében voltam, amikor először meghallottam, Lauri vernyákolásától majdnem sírógörcsöt kaptam, de mégis, ma már csengőszó a fülemnek. Annyira szép, annyira elbűvölő ennek a dalnak a hangulata. Nosztalgiázok. Szerintem ez a korszak a Rasmus legszebb korszaka volt.:)))

A következő évben, 2005-ben megjelent Life Burns csodálatos hatást ért el. Lauri a pop-rock után beállt a csellós istenekhez, hogy felgyújtsa őket. Ekkor alakultak ki máig tartó, finn-imádaton alapuló barátságaim is. Imádtam és a mai napig imádom ezt a klipet és zenét, tele van energiával. Akkoriban sok dalszöveget fordítottam, és ez a dalszöveg az egyik legemlékezetesebb volt, amivel valaha foglalkoztam.

Tétova módja

Ez nem olyan lesz, mint az utóbbi kettő. Bár igen, most is tétova, vagy inkább teszetosza voltam. Nem tudok ilyen helyzetben magamhoz méltóan viselkedni. De az orosz dokinő azért feloldotta a feszültséget a kolhozaival.:)
Elment a napom, és őt sem láttam. Mást sem láttam, pedig sokakat szeretnék.
Vajon a hal és az étcsoki passzol? Megközelítőleg ez volt a vacsorám. Remélem feltaláltam a spanyolviaszt. Nem mehetek haza péntekig. Szólnom kell róla mindenkinek, hogy ne tervezzenek velem. A péntek szar, tele vannak a vonatok, és addig is...tanulnom kell.